Íme az ellátási lánc újabb gyenge pontja, amire nem is gondoltunk volna

Évek óta hallgatjuk, hogy az ellátási lánc gyengélkedik, és chiphiány van, holott egészen más fronton is gond van. 

Az ellátási lánc – legyen szó bármely iparágról – problémája rendszeresen felbukkan, és szinte már meg is szoktuk. Drágább videokártyák, egy évre érkező új autók, készlethiány, miegymás jellemzi a jelenlegi időszakot. De olyan területeken is jelentkezik, ahol nem is sejtenénk, és elsőre nevetségesnek hangzik, holott lehet belőle gond. Ez pedig az online szolgáltatásokat érintő tengeralatti kábelipar, ahol leginkább azzal van gond, hogy nincs elég olyan hajó, ami a telepítést és a karbantartást végezné. Mike Constable, a HMN Technologies, a korábbi Huawei Marine vállalat stratégiai vezetője szerint már 2025-ig érő várólista van a kábelfektető hajókra. A nemrégiben tartott Submarine Networks konferencián elmondta, hogy az iparág „példátlan időket él át, ami ennek az eszköznek a szűkösségét illeti”.

Kép: ellátási lánc
Kép: KONGSBERG

Ennek egyik oka, hogy mindenki elvárja a szélessávú netet, és azt, hogy minél olcsóbb legyen. Csakhogy, egy ilyen ladik 80-100 millió dollárba (tehát közel 40 milliárd forint). De éves üzemeltetési költsége sem filléres tétel, hiszen 12-14 millió dollár (5,5 milliárd forint). A kábelkarbantartó hajók rendelkezésre állása is rendkívül szűkös, mivel a globális flottának a vízben lévő kábelek gyorsan növekvő számát kell karbantartania. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Gavin Tully, a Pioneer Consulting ügyvezető partnere szerint az elöregedő, jellemzően 30-40 éves karbantartó hajók válságot okozhatnak az iparágban. Az alkatrészellátás is problémás, pont az ellátási lánc gyengélkedése miatt, és ha ez nem fog menni, akkor fellép a dominóhatás. Úgy jellemezte ezt, mint

„a saját magunk által okozott válság.”

Elmondta, hogy a száloptikai rendszerek beszállítói közötti versenyt a bitenkénti legalacsonyabb költséggel történő üzletszerzés igénye hajtja. De mivel ezen a téren csak három beszállító van, így az árverseny óhatatlanul a minőség romlásához is vezetett. Főleg azért is, mert a személyzetet csökkentették, viszont a termelést növelték. És mivel mindenki 3-5 szálat kíván magának, hogyha egy meghibásodik, ne legyen gond, a hajók száma egyre kevésbé elég. Miközben csekély a valószínűsége annak, hogy a hajóépítők fokozzák a termelést. Egészen röviden megfogalmazva, idővel eljöhet az a pont, amikor meglassul a telepítés, és a karbantartás is kritikus ponttá válik.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?