Így válasszunk mikrohullámú sütőt!

A mikrohullámú sütő nagy segítséget nyújthat, de nem mindegy, hogy milyet választunk! A vásárlók ma már számos különféle szolgáltatással felvértezett mikró közül választhatnak. Mutatjuk, hogy mire érdemes figyelni.

A konyhai kisgépek szektorában is időről-időre felbukkannak olyan új megoldások, amelyek hamar népszerűvé válnak. De mellettük akadnak olyan termékcsaládok is, amelyek régóta töretlen népszerűségnek örvendenek. Közéjük tartoznak a mikrohullámú sütők is, hiszen e masinák évtizedek óta keresettek, és hazánkban is kedveltek. A piackutatók szerint idén globálisan 8,5 milliárd dolláros e készülékek piaca, és növekvő kereslet miatt 2030-ra ez a szegmens közel duplájára nőhet.

Samsung mikrohullámú sütő

Ez pedig nem véletlen, hiszen a mikrohullámú sütők számos komoly előnyt kínálnak. Segítségükkel gyorsan és biztonságosan melegíthetőek, forrósíthatóak fel a már kész ételek, ráadásul a használatuk energiahatékony. Ilyen jellegű feladatokra egyszerűen ennél jobb megoldást nem talált ki még az emberiség. A sütők, főzőlapok, air fryerek, kontakt grillek nem erre valók, vagy legalábbis nem vethetőek be ennyiféle típusú ételnél. A mikrók ugyanis használhatóak levesekhez, húsokhoz, tésztákhoz, főzelékekhez, sütikhez vagy szendvicsekhez is, sőt még italok sem állítják megugorhatatlan akadályok elé.

Ilyen gyorsan semmi más nem olvasztja ki az ételt.

A számokat látva nem véletlen, hogy több igen komoly világmárka is komoly potenciált lát továbbra is a mikrohullámú sütőkben. Közéjük tartozik a Samsung is, a dél-koreai konszern ráadásul igen komoly flottát épített ki mára e berendezésekből. Érezhetően a termékeikkel megpróbálják lefedni a lehető legszélesebb vásárlói réteget, kielégíteni a potenciálisan felmerülő igényeket. Cikkünkben bemutatjuk, hogy hol is tart ma a mikrohullámú sütő iparága, mert hát óriási eltérések fedezhetőek fel az egyes készülékek között. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyet választunk, mert egy-egy vásárlási döntésen ebben a szektorban is sok minden múlhat. Érdemes tehát alaposan megfontolni a dolgokat, és ebben próbálunk most segítséget nyújtani.

Beépíthető vagy szabadon álló

Ez az egyik legfontosabb kérdés, hiszen a beépíthető modellek jobban belesimulnak a környezetükbe, harmonikusabban integrálhatóak az enteriőrbe. Az egész mikróból ilyenkor a felhasználók mindössze egy elegáns előlapot látnak. Viszont cserébe nem mozgathatóak, azaz a helyük kötött a konyhában, ellentétben a szabadon állókkal, amiket vihetünk magunkkal nyaralni, vagy egyszerűbben mozgathatjuk egy költözés során.

Méret

A hagyományos méretek, tehát szélesség, magasság és mélység mellett meg szokták adni a hasznos térfogatot, aminek liter a mértékegysége. Értelemszerűen minél magasabb ez az érték, annál nagyobb tál vagy lábos fér be a készülékbe. A kisebb, belépő készülékek általában 20 liter körüliek, a komolyabbak 32 literesek, vagy esetleg még nagyobbak.

Dizájn

Elmúltak már azok az idők, amikor csak az unalmas fehér mikrók közül lehetett választani. Jó ideje velünk vannak már a fémes inox borítású eszközök, sőt az utóbbi időben néhány gyártónál felbukkantak a szokatlanabb tónusok is. A Samsung kínálatában például megtalálhatóak a fekete, szürke, menta, rózsaszín, és sötétszürke színű termékek is.

Ennek köszönhetően pedig, ha valaki erre is odafigyel, akkor vásárolhat olyan mikrohullámú sütőt, amely nagyon jól passzolhat a konyhája stílusába.

Itt kell megemlíteni azt is, hogy vannak már érintőpanellel ellátott készülékek is, amelyeken nem látszódnak gombok vagy tárcsák, és emiatt egy picit dizájnosabbak, mint hagyományos társaik.

 

Szóló, grill vagy konvekciós

A mikrohullámú sütőknek három nagy alaptípusát különböztethetjük meg az alkalmazott technológia alapján. Jöjjenek most ezek nagyon röviden, hogy aztán a későbbiekben a külön cikkben kivesézzük ezek előnyeit és hátrányait! Az úgynevezett szóló eszközök csak mikrohullámú melegítésre képesek. A kombi masinák, grillezni is képesek. A konvekciós termékekben pedig van egy speciális fűtőszál és egy ventilátor, aminek köszönhetően egyfajta mini légkeveréses sütőként is használható a termék.

Samsung mikrohullámú sütő

Ez utóbbiak értelemszerűen sokoldalúbb használatot biztosítanak, tehát többféle finomság készíthető el bennük, valamint javítható az ételek minősége. Egy sült csirke, vagy egy sajtos melegszendvics nyilván jobb lesz, ha egy picit rápirítanak, mintha csak simán felforrósítanák, hogy csak két magától értetődő példát említsünk.

Extra tulajdonságok

A mérnökök folyamatosan dolgoznak azon, hogy újabb és újabb szolgáltatásokkal, technológiákkal rukkoljanak elő. E fejlesztések egy része jobbá, sokoldalúbbá teszik a berendezéseket, vagy kényelmesebbé, egyszerűbbé teszik a használatot. Jöjjön néhány konkrét példa!Samsung mikrohullámú sütő

Ceramic Inside

A Samsung mérnökei kifejlesztettek egy olyan anyagot, amellyel bevonják a készülékek belső terét, amely így súrolás nélkül tisztítható és az idő múlásával sem színeződik el. Ez az úgynevezett Creamic Inside technológia, amely ráadásul nem csak esztétikai, illetve kényelmi célokat szolgál. A német Hohenstein Intézet 99,9%-ban antibakteriálisnak minősítette. A strapabíró felület hétszer hatékonyabban áll ellent a karcolásoknak és hétszer rozsdaállóbb más belső terekkel összehasonlítva.

Hármas elosztó rendszer

A hármas elosztó rendszer feladata, hogy a megszokottnál jobban oszlassa el a mikrohullámokat, amelyek így minden sarokba eljutnak, és ebből fakadóan többi irányból hatolnak be az élelmiszerekbe. Mindez pedig azt biztosítja, hogy mindent sokkal alaposabban és egyenletesebben főzzön, pároljon vagy süssön meg a berendezés.

Samsung mikrohullámú sütő

Healthy Steam

Egyes termékek megkapták ezt a funkciót, amely egyszerűen lehetővé teszi a párolást. A felhasználónak egyszerűen csak vizet kell tennie a hőálló üveg párolóba, az összetevőket a tartóra tenni, megadni az étel típusát és súlyát, és ezt követően az elektronika optimalizálja a beállításokat, hogy a lehető legjobb legyen a végeredmény.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?