Az Apple-t utánozva gyalulna a mobil piacon a Samsung

Legalábbis arról szólnak a híresztelések, hogy egy teljesen saját Samsung AP fejlesztését tűzték ki célul, amivel a cég az Apple példáját követné.

A The Elec nevű koreai magazin értesülései szerint a Samsung Mobile Experience (MX) üzletága egy alkalmazásprocesszor (AP) megoldásfejlesztő csapatot hozott létre az üzletágon belül. A csapatot Choi Won-joon ügyvezető alelnök vezeti majd, akit a Samsung e hónap elején végrehajtott éves átszervezése során az MX Development vezetőjének is kineveztek. Choi egyébként 2016-ban csatlakozott a Samsung mobil üzletágához a Qualcommtól, és mobil chipkészlet szakértőként ismert.Samsung ap


A csavar a sztoriban, hogy a Samsung konglomerátumon belül már van olyan vállalat, ami hasonlóval foglalkozik. Ez a Samsung System LSI, amely egyébként az ARM alapú Samsung Exynos processzorokat is gyártja. Azonban a pletykák szerint a Samsung MX vezetése nem elégedett e hardverekkel, és ezért fognának egy teljesen saját alkalmazásprocesszor megalkotásába. Az AP az okostelefonok legfontosabb alkatrésze, amely az adatkommunikációt és a számításokat kezeli. Ezzel a Samsung arra az útra lépne, mint az Apple. Az amerikai cég ugyanis egyedi módon, házon belül tervezett és gyártott processzorokat használ.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.

Ezeket olvastad már?