A Pokimane nevű hölgy szerint a bosszúpornó nem jó, és azért fog harcolni, hogy sokkal keményebben lépjenek fel ez ellen.
Rögtön az elején tisztázni érdemes, hogy Pokimane a bosszúpornó alatt leginkább az olyan fotókra gondol, amiket hiányos öltözetű emberekről tesznek közzé, azok beleegyezése nélkül. Tekintve azonban, hogy ismert trend egy párkapcsolat felbomlása után az, hogy egyik vagy másik csalódott partner ilyen jellegű anyagokat tesz fel a netre abból az időszakból, amikor még minden rendben volt köztük, akár így is hívhatja. Szerinte ezt az egészet illegálissá kellene tenni, és azon fog dolgozni, hogy szigorodjon az erre fókuszáló törvényhozás.

Többek között azért is, mert bár a tengerentúlon szinte minden államban van erre vonatkozó törvény, a betartatása bonyolult és homályos. Ahogy Hasan Piker (szintén internetes celeb) fogalmazott, a rendőrség a nemi alapú erőszakkal kapcsolatosan nem túl empatikusak, és olykor nem is kompetensek. Szerinte a bosszúpornó ellen csakis a terjesztés helyén lehet igazán hatékonyan fellépni. Hozzá kell tenni, hogy egyébként az elektronikus eszközök megelőző jellegű megfigyelése komoly aggályokat vetne fel a magánélet védelmével kapcsolatban. Habár sokakban egyfajta ellenérzést váltanak ki a mindenféle felületeken felbukkanó megmondóemberek, de a helyzet az, hogy ebben most akad némi igazuk. Hiszen azok számára, akiknek az aktképei, vagy ténylegesen felnőtt jellegű videói akaratuk ellenére nyilvánosságot kapnak, a jog nem feltétlen ad bármiféle kárpótlást. A lényeg az lenne, hogy ilyesmi elő se fordulhasson.
[sc name=”facebook” ][/sc]