Számos kérdés merül fel a Mada 9 névre hallgató járgánnyal kapcsolatban, például, hogy komolyan gondolták-e a Toyota Corolla motort. Illetve, hogy egyáltalán tud-e gurulni….

Ezt is megértük! Az Afganisztánt elfoglaló tálibok bejelentették, hogy 30 mérnökük egy éves megfeszített munkával megépítette az ország első szuperautóját. Ez a Mada 9, amely állításuk szerint a porba gyalázza a szánalmas Lamborghiniket, Ferrarikat, Koenigseggeket, Bugattikat. A járműről közzétettek egy parádés videót is, amelyen sajnos pont a lényeg nem látszik, hiszen a verda csak áll, az utcán, mint a fa… favágó a lakodalomban. Némi mozgást csak az afgán urak produkálnak, akik úgy köröznek körülötte, mint akik még nem láttak ilyen csodát.

Pontos specifikációkat nem árultak el a Mada 9 autóról, csak azt, hogy egy Toyota Corolla motort pakoltak bele. Igen, egy Corolla motort, aminek legjobb változatából is csak maximum 300 lóerőt lehet kihozni. Itt érdemes megjegyezni, hogy egy Ferrari 296 GTB például 830 lóerős. Szóval ha objektíven próbáljuk nézni a dolgokat, akkor lehet, hogy ez a gyalázás még első körben nem fog összejönni. A tálibok azt is elmondták, hogy a jövőben elektromos változatot is szeretnének belőle, ami elnézve, hogy Afganisztánban mennyi töltő van, egészen parádés ötletnek tűnik.

Mada 9
Ha minden igaz, akkor a Mada 9 árusítása hamarosan megkezdődik. Első körben Afganisztánban kezdik majd árulni, de később betörnének a nemzetközi piacra is. Gondolom a Ferrarinál meg a Lambónál már kezdenek pakolni, zárnak, lekapcsolják a villanyt….

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!