british telecom
Kép: The Economic Times

Nem csak idehaza kívánnak a távközlési szolgáltatók árat emelni, hanem például brit kollégáik is, bár a kormányuk ezt nem nézi jó szemmel. 

A British Telekom egyik magas rangú vezetője hosszú blogbejegyzést írt, amelynek célja, hogy megindokolja a brit polgárok fel, ugyan miért is van szükség a legtöbb ügyfelének az előfizetési díját 14,4%-kal megemelni. Ezt a számot a vállalat úgy kapta, hogy a szigetország jelenlegi 10,5%-os inflációhoz 3,9%-ot adtak hozzá. Nick Lane, a BT ügyfélszolgálatokért felelős ügyvezető igazgatója igyekszik “kontextusba helyezni” az áremelést, és azt állítja, hogy a távközlési ágazat “hihetetlen ár-érték arányt biztosít” egy olyan időszakban, amikor az ügyfelek évente 50%-kal több adatot használnak.

okoseszközök korosztályok különbségek
Fotó: iFixit

Lane azt is mondja, hogy az éves infláció plusz egy kicsit több emelés “az üzletmenet szükséges része”, amely lehetővé teszi a BT növekvő költségeinek fedezését, nem utolsósorban az energiaszámláját, amely egy év alatt 80%-kal emelkedett. Eközben az Egyesült Királyság kormánya közölte a szélessávú és mobilszolgáltatókkal, hogy a BT-hez hasonló áremelések bevezetése idén egyáltalán nem lenne helyes, hiszen  megélhetési válsággal szembesül mindenki. A Financial Times beszámolója szerint Michelle Donelan kulturális miniszter azt mondta: “Egy olyan időszakban, amikor a családok a számláik kifizetésével küzdenek, nem helyes az infláció feletti áremelések bevezetése”, és hozzátette, hogy levélben fogja felszólítani a kommunikációs szolgáltatókat, hogy gondolják át ezeket a lépéseket újra.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

 

ForrásLight Reading