Az ókori tárgyat eredetileg 1992-ben fedezték fel, ám csak később döbbentek rá a kutatók, hogy minden bizonnyal egy műpénisz a szóban forgó objektum.
A barbárok feltartóztatására Hadrianus római császár a mai Észak-Anglia területén nyolc év alatt hatalmas falat húzatott fel, melyek környékén már több alkalommal is találtak fallikus szimbólumokat, melyektől védelmet reméltek a helyiek. A fent említett fából készült pénisz formájú tárgy azonban – amit a hajdan létesült római tábor, Vindolanda területén találtak – nem hasonlít a helyszínen előkerült többi fallikus szimbólumhoz.
A kutatók nemrégiben döbbentek rá, hogy feltehetően egy ókori dildóval van dolguk – írja a Science Alert. „Tudjuk, hogy az ókori rómaiak és görögök használtak szexuális segédeszközöket – ez a Vindolanda erőd romjainál talált tárgy is ilyen lehet” – mondta az angliai Newcastle Egyetem régésze, Rob Collins. A tudósok szerint valószínűsíthető, hogy a tárgyat nem behatolásra használták, hanem a külső női nemi szerv ingerlésére, a formája alapján ugyanis erre is alkalmas lehetett. Ugyanakkor azt sem lehet kizárni teljesen, hogy a tárgy nem is szexuális jellegű, és mozsártörőnek vagy egyfajta szerencsehozó eszköznek használták.
A legrégebbi talált szexuális segédeszközt a németországi Ulm közelében lévő Hohle Fels barlangban találták, amelyről a régészek azt gondolják, hogy körülbelül 28 ezer éves, vagyis még az őskorban készíthették az őseink.
[sc name=”facebook” ][/sc]