Mesterséges intelligencia által megbuherált fotók terjednek Donald Trump volt amerikai elnökről, amint bilincsbe verve elviszik a rendőrök.
Az exelnök március 18-án saját közösségi oldalán, a Truth Socialon írt arról, hogy kedden le fogják őt tartóztatni a hatóságok, és arra kéri a követőit, hogy tüntessenek érte. A gyanú szerint Trump ügyvédje a választási kampány idején hallgatási pénzt (130 ezer dollárt) fizethetett Stormy Daniels pornószínésznőnek, hogy titokban tartsák az exelnökkel való viszonyát. Ez önmagában még nem büntetendő, az azonban már igen, hogy a vádak szerint meghamisíthatták a Trump Organization üzleti nyilvántartását annak érdekében, hogy töröljék belőle azt az összeget, amivel Trump visszafizette az ügyvédnek a pornószínésznek utalt hallgatási pénzt.
„Tüntessetek, vegyétek vissza az országunkat” – írta Trump a bejegyzésében. Ez a mondat egyébként a 2021. január 6-i beszédének végén is elhangzott, melyet követően a hívei megostromolták az Amerikai Egyesült Államok Capitoliumát.
A közösségi médiában Trump megszólalása után szépen elkezdtek megjelenni olyan mesterséges intelligencia által generált fotók, amelyen az láható, amint a volt elnököt bilincsbe verve elviszi a hatóság. Néhányat mutatunk belőlük.
Making pictures of Trump getting arrested while waiting for Trump's arrest. pic.twitter.com/4D2QQfUpLZ
— Eliot Higgins (@EliotHiggins) March 20, 2023
Donald Trump von der Polizei festgenommen #DonaldTrump #AI #TrumpArrest pic.twitter.com/RZ1y6vGVsx
— Goran Majić ☮️?????????????? (@Goran_Majic) March 21, 2023
How #AI sees Donald Trump getting arrested and sitting in prison #midjourney pic.twitter.com/bzrcGKKOS3
— Christian Aglen (@ChristianAglen) March 21, 2023
Az ügy hatására New York, Washington DC és Los Angeles hatóságai fokozott rendőri készültéséget rendeltek el egy esetleges tüntetésre felkészülve. Trump ügyvédei szerint egyelőre semmiféle hivatalos megerősítés nem érkezett a letartóztatásról.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!