„Hadgyakorlatot” tartott az egykori British Telecom

A már BT-ként ismert, egykor British Telecom néven emlegetett cég ellátási láncának ellenálló képességét tesztelte. 

Mint kiderült a brit szolgáltató, a BT (egykori British Telecom) tavaly „hadgyakorlatot” hajtott végre, hogy tesztelje ellátási láncának ellenálló képességét egy Kína és Tajvan közötti háború esetén. A gyakorlatot nyilvánvalóan Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház akkori elnökének augusztusi tajvani látogatása után tartották szükségesnek. Bár már jóval Pelosi támogatását megelőzően is egyre nagyobb volt a nyugtalanság Kína agresszív álláspontja miatt Tajvannal szemben, hiszen az országot Peking a sajátjának tekinti. Becslések szerint a tajvani chipgyártók a világ szerződéses chipgyártási kapacitásának több mint 60%-át adják, és  félvezetőket gyártanak többek között az Apple, a Google és más hasonló cégek számára.

Kép: UC Today

Eközben Németországban egyre erősödni látszik az a szándék, hogy megvizsgálják az ország 5G-hálózatának összes kínai gyártású alkatrészét. A német kormány szerint erre azért van szükség, mivel a kínai gyártók pekingi kormányhoz fűződő kapcsolatai veszélyeztethetik az ország kommunikációs infrastruktúrájának biztonságát. Ezt állítja a Reuters jelentése, amely a Bild am Sonntag című lapban megjelent, Nancy Faeser szövetségi belügyminiszterrel készült interjúra hivatkozik. Németország viszonylag későn csatlakozott a Kína-paranoiához, de a Huawei és a ZTE miatt növekvő idegesség sokba kerülhet a Deutsche Telekomnak és riválisainak. Már amennyiben olyan határozat születik, hogy a kínai gyártók termékeinek semmi keresnivalója a német 5G-hálózatokban.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?