Újabb adag dolgozónak mutat ajtót a Meta

A Meta arra kéri az embereket, hogy ma otthonról dolgozzanak, ezzel is segítve az érintetteknek a rossz hír feldolgozását.

Tegnap este a Meta egyik alkalmazotti üzenőfalára feltett és a Vox által megtekintett belső feljegyzésben a vállalat közölte a dolgozókkal, hogy az újabb elbocsátások ma kezdődnek, és a technikai csapatok széles körét érintik, köztük a Facebookon, az Instagramon, a Reality Labs-en és a WhatsApp-on dolgozókat. A vállalat szóvivője megerősítette, hogy az értesítést elküldték a dolgozóknak, de további kommentárt nem kívánt adni. A leépítés egy forrás szerint 4000 álláshelyet érinthet.

„Nehéz időszak lesz ez, amikor búcsút veszünk olyan barátoktól és kollégáktól, akik oly sokat tettek hozzá a Meta munkájához”

– írta a feljegyzésben Lori Goler, a cég egyik felelős vezetője. Feljegyzése szerint a vállalat észak-amerikai alkalmazottait ottani idő szerint ma reggel 4 és 5 óra között (tehát a mi időzónánkban 10-11 óra) e-mailben értesítik. Észak-Amerikán kívül a határidők országonként eltérőek lesznek, és néhány országot nem érint. A vezetők arra is kérik azokat az észak-amerikai alkalmazottakat, akiknek a munkája ezt lehetővé teszi, hogy szerdán otthonról dolgozzanak, hogy az embereknek „legyen helyük feldolgozni a hírt”, jelentsen ez bármit is.

meta büntetés adatvédelem
Fotó: Getty Images

Az elbocsátások azután következnek, hogy Mark Zuckerberg, a megacég vezérigazgatója márciusban azt mondta, további 10 ezer munkahelyet fog megszüntetni a következő hónapokban, miután novemberben 11 ezret leépített. Zuckerberg korábban már közölte, hogy az áprilisi leépítések a technológiai részlegeket érintik majd, míg a májusra tervezett újabb kör az üzleti oldalon fog ritkítani. Tavaly év végén a Facebook, az Instagram és a WhatsApp anyavállalata mintegy 86 ezer alkalmazottat foglalkoztatott. Miközben a tőzsde jól reagált a leépítésekre, a dolgozói morál, és a vezetőkbe vetett bizalom egy belső felmérés szerint az utóbbi idők legalacsonyabb szintjét érte el. De könnyen belátható, hogy ebben semmi meglepő nincs, hiszen ki szeret úgy dolgozni, hogy holnap akár rá is sor kerülhet?

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?