Nevetségesnek tűnő indokok mögé bújik Elon Musk

Elon Musk nem emlékszik, hogy mit mondott a saját autója önvezető képességeiről, amúgy meg amit mondott, az deepfake. 

Walter Huang, az Apple mérnöke 2018-ban sajnálatot módon halálos autóbalesetet szenvedett egy Tesla Model X volánja mögött. Ezt követően a családja pert indított az autógyártó ellen, azzal érvelve, hogy a vezetéstámogató szoftver rosszul látta el a feladatát.  Ezt többek között azzal igyekeznek alátámasztani, hogy 2016-ban Elon Musk egy interjúban azt taglalta, a rendszerük a jelenlegi ponton biztonságosabban vezet, mint egy ember.


twitter elon musk
Fotó: Adweek

Ügyvédei azonban most azt mondják, a milliárdosnak nem kell eskü alatt vallomást tenni, mivel nem emlékszik pontosan, hogy 7 éve mit mondott. Már ez önmagában elég véleményes, de az ügyvédek még rátesznek egy lapáttal. Szerintük ugyanis Musk, mint sok más közéleti személyiség, fokozottan ki van téve annak, hogy deepfake segítségével olyan mondatokat adjanak a szájába, amit sosem mondott. Tehát simán lehet, hogy a 2016-os videó is ilyen. Szerencsére az ügyben eljáró bíró, Evette D. Pennypacker szerint ez egy elég gyenge lábakon álló magyarázat, és az ügyvédek érvelése „mélyen aggasztó”. A bíró megfogalmazása szerint ” álláspontjuk alapján, mivel Musk úr híres, és célpontja lehet a deepfake-nek, nyilvános nyilatkozatai immunisak. Tehát Musk úr és mások a pozíciójukban egyszerűen azt mondhatnak, amit csak akarnak a nyilvánosság előtt, majd a rögzített nyilatkozataik deepfake lehetősége mögé bújhatnak, hogy ne kelljen felelősséget vállalniuk azért, amit valójában mondtak és tettek.”. A per július 31-én kerülhet bíróság elé (jelenleg még a meghallgatások zajlanak).

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?