A BT vezére szerint 2030-ig nagyjából 55 ezer embernek mutatnak ajtót, többek között a mesterséges intelligencia miatt.
Az egykor British Telecomként emlegetett BT azt tervezi, hogy 2030-ig akár 55 000 fővel csökkenti a létszámát. A vezérigazgató, Philip Jansen szerint ezzel a cég „egy karcsúbb, fényesebb jövőjű vállalkozássá” válik. A tervezett elbocsátások, amelyek a vállalat által közvetlenül foglalkoztatott alkalmazottakat és az alvállalkozókat egyaránt érintik, a BT teljes éves eredményeinek közzétételekor kerültek nyilvánosságra. Jansen a Guardiannak elmondta, hogy a mesterséges intelligencia mintegy 10 000 emberi munkahelyet tehet feleslegessé náluk, és az elbocsátások jelentős részét az Egyesült Királyságban hajtják végre.

A bejelentésre a két fő szakszervezet, a CWU és a Prospect is reagált. Előbbi nem találta meglepőnek az elhangzottakat, míg utóbbi mélyen aggasztónak találta a leépítések hírét. A BT bejelentésére mindössze két nappal azután került sor, hogy a rivális Vodafone bejelentette, a következő három évben mintegy 11 000 munkahely leépítését tervezi. A mesterséges intelligencia miatti állásvesztés egyebekben egy egészen újkeletű dolog. Eleinte csak arról lehetett hallani, hogy az MI mennyi mindenben fogja majd segíteni a munkát, most viszont már sokadik alkalommal kerül fókuszba az, hogy hány munkahely kerül veszélybe miatta. Az pedig az elbocsátott alkalmazottak számára vélhetőleg kevéssé teszi nehézzé a helyzetet, hogy a BT-nek így kedvezőbb lesz a pénzügyi beszámolója.
[sc name=”facebook” ][/sc]