Íme a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk, amint egy mexikói klubban táncol. Videó. 

Kócosan, borostásan jelent meg a Tesla és a SpaceX feje a Párizsban tartott megbeszélésen, ahol többek közt a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal is tárgyalt. A találkozó témája Franciaország nemzetközi beruházásai voltak.

Musk kissé slampos megjelenése nem a véletlennek köszönhető, ugyanis a szilícium-völgyi milliárdos egy átmulatott éjszakát követően repült Párizsba. Sajtóértesülések szerint az üzletember a mexikói Cabo San Lucas egyik klubjában koptatta a táncparkettet, amelyről természetesen több tucatnyi felvétel is készült. Kettőt mutatunk belőlük.

Amint az látható is, pénzzel nem lehet ritmusérzéket venni. Muskról egyébként köztudott, hogy szeret táncolni, legalábbis erre utal, hogy már több alkalommal is táncra perdült a nyilvánosság előtt. Az egyik legszórakoztatóbb performanszát a Tesla első USA-n kívül épült gyárának megnyitóján, Sanghajban lejtette.

Ami pedig a munkát illeti, Musk mostanában leginkább a Twitterrel küzd. Nemrégiben kiderült, hogy az üzletember új vezérigazgatót nevez ki a közösségi oldal élére Linda Yaccarino személyében, aki az NBCUniversal reklámosztályának vezetője volt. Yaccarino körülbelül 2000 dolgozóért felelt korábbi munkahelyén, valamint dolgozott a vállalat streamingszolgáltatásának elindításán is. A Twitternél elsősorban az üzleti műveletekre fog összpontosítani, míg Musk a terméktervezésre és az új technológiákra koncentrál majd.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!