Azért azt érdemes megnézni, hogy sétálgatnak Elon Musk humanoid robotjai

A Tesla vezetője, Elon Musk bemutatta, hol tart jelenleg az Optimus névre keresztelt humanoid masina fejlesztése. 

A világ egyik leggazdagabb embere 2021-ben beszélt először arról, hogy elektromos autókat gyártó cége emberszerű robotok gyártásába kezd. Musk később úgy nyilatkozott a korábban csak Tesla Bot néven emlegetett, végül Optimusra keresztelt humanoid robotról, mint egy háztartási masináról, amely képes lesz takarítani, főzni és füvet nyírni, és lényegében minden olyan tevékenységet rá lehet majd bízni, amely unalmas, és amelyet nem szívesen csinálunk meg mi magunk.


Az emberszerű masinát tavaly ősszel mutatták be először teljes életnagyságban a vállalat mesterséges intelligencia tematikára épülő eseményén. Ez a prototípus azonban még nagyon kezdetleges volt, úgy kellett kigurítani a színpadra, és egy kis integetésen kívül nem sok mindent produkált. A legújabb videóban – amit egyébként a részvényeseknek tartott rendezvényen mutatott be a vállalat – a humanoid gépezet már sétálgatni is képes, ráadásul az egyszerűbb feladatok elvégzésével is megbirkózik – bár a mozgásán van még mit csiszolni.

A Tesla mellett több cég is próbálkozik a háztartásirobotok piacán, többek között az Amazon is, amely 2021 szeptemberében egy több mindenre is használható, guruló otthoni robotot mutatott be. Tavaly tavasszal pedig a porszívók, a légtisztítók és mostanában a hajszárítók piacáról ismert Dyson jelentette be, hogy 2030-ra olyan robotokat állítanak elő, amelyek képesek a háztartási feladatok elvégzésére. Ennek bizonyítékaként egy videót is közzétettek, amiben robotkezek láthatók, amelyek porszívót ragadnak, tányérokat és gyerekjátékokat szednek össze.

Elon Musk korábban egy TED-konferencia alkalmával arról beszélt, hogy véleménye szerint 2050-re már a legtöbb háztartásban jelen lesznek a házi robotok.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?