Bill Gates szerint a túl sok munka megárthat

A Microsoft milliárdos társalapítója, Bill Gates nem szeretné, ha ugyanabba a hibába esnénk, mint ő egykoron. 

Bill Gates nemrégiben az Észak-Arizonai Egyetem (NAU) végzős diákjainak tartott beszédet, ahol többek között arra is kitért, hogy van olyan dolog, ami a munkánál is fontosabb. „Amikor a te korodban voltam, nem hittem a vakációban. Nem hittem a hétvégékben. Arra kényszerítettem magam körül az embereket, hogy nagyon sokat dolgozzanak” – mondta a milliárdos üzletember. Saját bevallása szerint a Microsoft korai időszakában az irodája ablakából figyelte a dolgozókat, és nyomon követte, kik azok, akik késnek a munkából, esetleg hamarabb indulnak el haza. Utólag visszagondolva szerinte ez egyáltalán nem volt egészséges.


Ahogy idősebb lettem – és különösen, amikor apa lettem – rájöttem, hogy az életben fontosabb dolog is van, mint a munka” – tette hozzá Gates. „Ne várj annyit, mint én, hogy megtanuld a leckét. Szánj időt a kapcsolataid ápolására, a sikereid megünneplésére és a veszteségekből való kilábalásra.”

bill gates
Bill Gates fiatalon (Fotó: Getty Images)

A világhírű üzletember a Harvardon kezdte meg a tanulmányait, matematika szakon, itt ismerkedett meg Steve Ballmerrel, a Microsoft egyik későbbi vezérigazgatójával. Az egyetem azonban nem igazán kötötte le, ezért a halasztás mellett döntött, majd nem sokkal később Paul Alennel közösen megalapították a Microsoftot. Gates végül sosem diplomázott le.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?