Ősi sírokat tanulmányoztak a kutatók, és arra jutottak, hogy már a bronzkorban is léteztek magát sem a férfi, sem a nő kategóriájába nem soroló, nembináris személyek.
A kutatók több mint 1200, különböző közép-európai lelőhelyekről származó sírt vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy a sírhelyek körülbelül 10 százaléka nembináris személyekhez tartozhatott – írja az IFL Science. A biológiai nemet a sírban talált csontokból határozták meg, majd összevették az ott talált tárgyakkal, hogy kiderüljön: a biológiai nem passzol-e ahhoz a nemhez, amire a tárgyak alapján következtetni lehetne. A csontok és a mellettük talált tárgyak 26.5 százalékban feleltek meg egymásnak, 2.9 százaléknál azonban ellentmondásokat fedeztek fel a kutatók a biológiai nem és a tárgyak között. A sírok fennmaradó 70,6 százalékát végül kizárták az elemzésből, mivel sem a biológiai nemet, sem a társadalmi nemet nem tudták meghatározni az esetükben.
Németországban például találtak egy férfit, akit a női nemhez kapcsolódó tárgyakból készült fejdísszel temettek el, míg egy másik régészeti lelőhelyen pont fordítva történt: női csontok mellett férfiakhoz köthető tárgyakat, kőbaltát, horgot, vaddisznóagyart és kovakövet találtak.
Eleonore Pape, a tanulmány szerzője szerint a kutatásuk azt bizonyítja, hogy a nembináris személyek nem tekinthetők többé „szabály alóli kivételeknek” a történelemben, sokkal valószínűbb, hogy egy kisebbségi csoportot alkottak, akiket formálisan elismertek, sőt valószínűleg tiszteltek is.
[sc name=”facebook” ][/sc]




