Bonthatják a pezsgőt a Huawei fejesei

A Huawei tekintetében leginkább arról hallani, hogy melyik nyugati ország hogyan kívánja a saját 5G hálózatából kisöpörni, de ettől függetlenül nem csupa tragédia a gyártó élete.

Miközben az USA már elég régóta nem kívánatosnak tartja a Huawei jelenlétét az ötödik generációs hálózataiban, és az angolok is hasonlóan gondolkodnak, a gyártó – bár értelemszerűen fájdalmas kiesések ezek neki – éli életét. Most éppen az történt vele, hogy a 2023-as évre várható 30 millió mobil szállítási célját 40 millióra emelte. A vállalathoz közel álló személyek szerint egyértelműen javulnak a telefonos eladásaik, és jól szerepelnek az olyan zászlóshajók is, mint a P60 és MateX3. Az eladások növekedése egyébként már csak azért is meglepő kissé, mert globális tekintetben az iparág veszteségekkel kell, hogy szembe nézzen.

 

huawei
P 60 Pro – Kép: Huawei

A Huawei az Omdia adatai szerint az első negyedévben 6,5 millió készüléket szállított le, ami 14,3%-os növekedést jelent az egy évvel ezelőtti első negyedévhez képest. Ezzel szemben a globális piac 12,7%-kal csökkent ezen időszak alatt. A Samsung eladásai 18%-kal, a Xiaomié pedig 22%-kal estek vissza. Ami pedig a gigacég saját hazáján belüli szereplését illeti, a China Mobile-tól 1,1 milliárd dollárnak megfelelő rendelést nyert el egy távközlési tenderen. Továbbá 64 000 bázisállomás telepítésének nagyjából felét szintén ő kapta, ami újabb 530 millió dollárnyi jüant hoz számára a konyhára. Ezek azért nem olyan rossz számok.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?