Ezt nem mi mondjuk, hanem maga a Grammy, helyesebben a Recording Academy, ami igyekszik rendet tenni a zenei világban.
Az Akadémia új szabályokat vezet be, melyek szerint csak olyan alkotók nevezhetők, jelölhetők és nyerhetnek Grammy-díjat, akiknek munkáiban emberi alkotói részvétel van. Az a mű, amelyben nincs emberi közreműködés (a promptok beírása ugyanis nem tekinthető érdemi munkának), nem kerülhet be semmilyen kategóriába. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az AI-t alkalmazó művek automatikusan kizárásra kerülnek. A szabályok további tisztázást nyújtanak: „Az az emberi alkotói rész, amelyet benyújtottak a munkában, jelentőséggel bír és több, mint minimális.
A szabályok azonban nem azt mondják, hogy aki mesterséges intelligenciát használ, az bukja a Grammy lehetőségét. Hanem azt, hogy azok a részek, amelyekben az MI közreműködött, nem értelmezhetők emberi teljesítményként, ergo nem vehetők figyelembe értéknövelő, zsűrizhető tartalomként. Az Akadémia egyéb változtatásokat is végrehajtott, így a jelöltek számát az Év Albuma, Az Év Dalai, Az Év Felvétele és Az Év Új Előadója kategóriákban 10-ről 8-ra csökkentették.

Továbbá, hogy jelölhető legyen az Év Albuma díjra, a zenei alkotónak most már legalább 20 százalékban részt kell vennie egy album elkészítésében. Korábban bárki bekerülhetett a jelöltek közé, aki hozzájárult az albumhoz – legyen az producer, dalszerző, hangmérnök vagy kiemelt előadó -, függetlenül attól, hogy csak egy dalon vagy az egész albumon dolgozott. Az Év Albuma kategória új szabályai visszafordítják a korábbi, 2021-es változtatást, amely lehetővé tette, hogy bármelyik producer vagy dalszerző jelölést kapjon.
A Grammy egyéb szabályváltozásai közé tartozik a tagok által választható szavazási kategóriák számának csökkentése 26-ról 11-re, valamint azon szabály eltörlése, amely szerint az Év Legjobb Filmzenéje kategóriában a jelölteknek legalább 51 százalékban előadásokon alapuló anyagot kellett bemutatniuk. Néhány kategória átnevezésre került, és ezen a héten jelentettek be három újat: Legjobb Afrikai Zenei Előadás, Legjobb Pop Tánc Felvétel és Legjobb Alternatív Jazz Album. A jelöléseket novemberben teszik közzé.