Ábrázolhatták volna az adatokat egy táblázatban is, de inkább dalt komponáltak az Aeolus műhold életéből.
Közel öt év után az Európai Űrügynökség Aeolus névre keresztelt műholdja nyugdíjba vonul, melynek apropóján a tudósok úgy döntöttek, hogy a megszerzett adatok megzenésítésével állítanak emléket a szerkezetet munkássága előtt. A dalt a műhold Aladin nevű lézere által összegyűjtött adatokból komponálta Jamie Perera zeneszerző.
A 30 perces darabban minden másodperc egy napot jelöl az Aeolus életében – írja az ESA közleményében. A műhold különféle adattípusait zenei paraméterekké alakították át, melyeket később a különböző fúvós hangszerek tartományaira igazítottak. A legmagasabb hangok a piccolo hangjai, amelyek a lézerrel megvilágított felhők tetejét jelzik.
A teljes mű ide kattintva hallgató meg, alább pedig egy kis ízelítőt találtok belőle.
Az Aeolus a szelek görög istene után kapta a nevét, és azért fejlesztették ki, hogy folyamatos figyelemmel kísérje a szél irányát és sebességét a légkör legalsó 30 kilométeres tartományában.