Ismét megjelent az utakon a Tesla Cybertruck – lerobbanva

Ismét megjelent az utakon a Tesla Cybertruck – lerobbanva

Felvet néhány kérdést, ha valóban egy lerobbant Tesla Cybertruckot fotóztak az úton, a Szilícium-völgy közelében. 

Közel négy év után július közepén elkészült az első sorozatgyártott Cybertruck, aminek láttán szinte pezsgőt bontottak a Tesla üzemében. Elon Musk még 2019 novemberében nagy médiafelhajtás közepette leplezte le a Tesla futurisztikus pickupját, amely időközben mémmé vált formabontó külsejének köszönhetően. Habár már látszik a fény az alagút végén, a tömeggyártás kapcsán továbbra is ködösít a vállalat, konkrétumot egyelőre nem mondtak, annyit tudni csupán, hogy valamikor a jövő év folyamán kezdhetik el nagyobb mennyiségben gyártani.

A megosztó pickup prototípusát most az út mentén szúrta ki az Electrek egyik olvasója, aki szerint nagyon úgy nézett ki a dolog, mintha a jármű lerobbant volna. A beszámoló szerint egy Tesla-dolgozó matatott a motorháztető alatt, majd nem sokkal később egy ezüstszürke ponyvával takarták le a járművet.

Az Electrek megjegyzi: valójában egyáltalán nem ritka, hogy a prototípusok tönkremennek a tesztelések során, mivel rejtett hibákat hozhatnak felszínre.

A történethez hozzátartozik, hogy Musk évek óta csak hitegeti az ügyfeleit és a vásárlóit a Cybertruck debütálása kapcsán, ugyanis az eredeti tervek szerint már 2021-ben sorozatgyártásba került volna a jármű.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?