Hatpercenként ellopnak egy mobiltelefont Londonban

A rendőrség adatai szerint tavaly hatpercenként elcsentek egy mobiltelefont az angol fővárosban.

Amióta egyre több az olyan telefon, ami többe kerül, mint a gazdája havi fizetése, nem csoda, hogy a tolvajok is fenik rá a fogukat. Tavaly naponta csaknem 250 mobilnak kelt lába Londonban, azaz minden hatodik percben elloptak egy készüléket – írja a BBC. Éves szinten ez azt jelenti, hogy 2022-ben összesen 90 864 telefon „cserélt gazdát”.

Az adatok tanúsága szerint egyre súlyosabb problémát jelentenek a mobiltelefon-tolvajok: tavaly a rablások mintegy 38 százaléka, míg a lopások 70 százaléka irányult telefonokra. A hatóságok szerint ennek az lehet az egyik oka, hogy jelenleg túl könnyű és jövedelmező a bűnözőknek a zsákmányukkal boldogulni.

mobil london lopás
(Fotó: Pixabay)

A londoni polgármester és London rendőrfőnöke szerint a techvállalatoknak ideje tevékenyen fellépni, és „kidolgozni olyan megoldásokat, hogy ez a fajta bűncselekmény kevésbé legyen kifizetődő„. A vezető telefongyártókat, az Apple-t és a Samsungot is felszólították, hogy nyilatkozzanak a témában.

Nem példanélküli, hogy a cégek összefognak a bűnüldöző szervekkel. A korábbi években az autógyártók is együttműködtek a hatóságokkal, hogy csökkentsék az autórádiók és a GPS-ek ellen irányuló lopások számát, azáltal, hogy a készülékeket beépítették a járművek műszerfalaiba – megnehezítve ezzel a tolvajok dolgát.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?