Jelenleg csak kvázi „lebegni” lehet a Meta Horizon Worlds platformján, de már elkezdték tesztelni a lábakat.
1-2 évvel ezelőtt még minden hír szenzációnak számított Mark Zuckerbergék metaverzumával kapcsolatban, ma már ez nincs így. Pedig két éve a nevét is megváltoztatta a Facebook, csak hogy még egyértelműbbé tegye a céljait, mostanra azonban nagyon úgy néz ki, hogy – teljesen érthető módon – senki nem tervez a virtuális valóságban élni.
Zuckerberg azért továbbra sem adja fel, el is kezdték tesztelni a lábak bevezetését, hogy kicsit emberibbnek tűnjenek a metaverzum avatárjai – számolt be az Engadget. Igaz, nem siették el a dolgot, ugyanis közel egy év telt el azóta, hogy Meta éves, Connect nevű konferenciáján bejelentette az alsó végtagok érkezését. Zuckerberg szerint azonban nagy fába vágták a fejszéjüket, nem véletlenül nincsenek a többi virtuálisvalóság-játékban sem lábak.

Most azonban révbe érni látszik a dolog, legalábbis bétaverzióban már elérhetőek a testrészek a Horizon Worlds mobilos és webes verzióiban (VR-on egyelőre nem). A Meta Connect 2023 esemény ugyanakkor a jövő hónapban esedékes, ahol talán többet is elárulnak majd a virtuális lábakról. Ami viszont bizonyos, hogy további részletek fognak kiderülni a Meta Quest 3-ról, a Meta következő generációs VR-eszközéről.