Az Ingenuity óriási jelentőséggel bír az űrkutatás történetében, ugyanis ez az első olyan, ember alkotta szerkezet, amely irányított repülést hajtott végre a Marson.
Az Ingenuity-ről általában csak szuperlatívuszokban beszélnek a kutatók, ugyanis az aprócska helikoptert mindössze 4-5 repülésre szánták, amikor 2021. február 18-án a Perseverance marsjáróhoz erősítve megérkezett a Mars felszínére, ennek ellenére augusztus végén az 56. repülését teljesítette.
Az 1.8 kilogrammos repülő szerkezet augusztus 26-án emelkedett a magasba, és közel 2,5 percig tartózkodott a levegőben – írja a Space. A kis helikopter 12 méter magasra emelkedett, és 410 métert is képes volt átrepülni a marsi telepen. A NASA intézeteként működő Jet Propulsion Labaratory (JPL) csapata elmondta, hogy a mostani repülés célja a helikopter áthelyezése volt.
A bravúros teljesítmény nyújtó helikopter áprilisban alaposan ráijesztett a rajongóira, ugyanis több mint két hónapra elhallgatott, amikor az 52. repülése közben épp a felszín felé ereszkedett. A NASA szakemberei azonban nem estek különösebben kétségbe, ugyanis a Jezero-kráter azon része, amelyet a Perseverance rover és a helikopter jelenleg is vizsgál, egyenetlen tereppel rendelkezik, ami kihathat a kommunikációra is.

Az Ingenuity azért is fontos része a NASA űrkutatási programjának, mert a tervek szerint a Mars felszínéről két Ingenuity-szerű helikopter gyűjtheti majd össze a kőzetmintákat, és juttathatja el egy szerkezethez, amely végül azokat a Földre fogja szállítani.