Attól fél az iskola, hogy az 5G-oszlopon fognak bemászni az udvarára

Általánosságban azt lehet mondani, hogy egy iskola területéről jellemzően inkább kifelé szeretnek jönni a fiatalok, de az 5G oszlopon meg bemásznak. 

Elég sokszínű indokok mentén volt már elégedetlenkedés az 5G-oszlopok miatt, hiszen sokan azért nem kedvelik, mert szerintük meghalnak tőle, míg másoknak egyszerűen tájidegen egy vár közelében. Most pedig itt egy újabb indok, amivel egy portsmouthi oktatási intézmény hozakodott elő. Az Admiral Lord Nelson Iskola előtti területen ugyanis építési engedélyt adtak egyre, de az intézmény szerint ez komoly aggályokat vet fel. Megfogalmazásuk szerint az a probléma, hogy már korábban is másztak be fiatalok az iskola területére akkor, amikor egyébként zárva volt, az oszlop pedig csak segíteni fog abban, hogy még könnyebben bejuthassanak.

iskola
Habár elsőre egy hipermarket hátsó udvarának tűnik, valójában ez a szóban forgó iskola épülete. Kép: BBC – Google Maps

Robin Parr, az iskolai alapítvány képviselője azt mondta, hogy a diákok biztonsága miatt is aggódnak, és nem megengedhető, hogy tanulóikat bármilyen kockázatnak tegyék ki. Az oszlop kivitelezését elnyerő Cignal Infrastructure szerint azonban nincs más olyan alternatív helyszín, ami biztosítani tudná a területen a megfelelő 5G-kapcsolatot. A témában 11 tiltakozó levél is érkezett a városi tanácshoz, ám ezek érdekessége, hogy közülük nyolc olyanoktól, akik nem is a településen laknak. Ők pedig legkevésbé a birtokháborítás, sokkal inkább az egészségügyi kockázat miatt aggódtak.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?