A szaúdi kormánynak adhatott át érzékeny felhasználói adatokat a Twitter

Egy ügyvédi iroda azt állítja, hogy a Twitter (mostani nevén X) hozzájárult az emberi jogok megsértéséhez Szaúd-Arábiában. 

Elon Musk tavaly ősszel vásárolta fel a közösségi oldalt, és már akkoriban is nyílt titok volt, hogy egy jövedelmező fintech oldal kiépítésén dolgozik a milliárdos techguru, a távolabbi terv pedig egy mindenes app, másnéven szuperapp kifejlesztése lenne. Musk tervei szerint például minden felhasználónak lenne egy számlája az X-en, amelyen keresztül bárkinek küldhetne pénzt az üzenetküldő felületet használva, így azonnal, valós időben menne végbe az utalás a rendszeren belül – továbbá megtakarítási számlák és bankkártyák biztosítása is szóba került.

Az üzletembernek nem idegen a pénzügyi technológia műfaja, ő volt többek közt a PayPal legnagyobb részvényese is, és úgy tudni, hogy már legalább nyolc amerikai államból megkapta a szükséges engedélyeket az X fizetési platformmá alakításához. A nagyravágyó tervek megvalósításáig azonban akad még pár kisebb-nagyobb akadály, nem beszélve arról, hogy vajon hányan szavaznának bizalmat egy olyan szolgáltatásnak, amelynek az utóbbi időszakban leginkább a botrányok kapcsán lehetett hallani a nevét.

twitter szaud-arábia
Fotó: Getty Images

Egy ügyvédi csoport nemrégiben az X „általános alkalmasságát és jellemét” kritizálta egy nyílt levélben, amelyet állami főügyészeknek és banki biztosoknak címeztek – számolt be a The Guardian. A levél súlyos dolgokkal vádolta meg a platformot, méghozzá azzal, hogy érzékeny felhasználói adatokat szolgáltattak ki a szaúdi kormánynak, amely miatt több embert, köztük újságírókat börtönöztek be. A szöveg az Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva azt állítja, hogy 2014-ben és 2015-ben szaúdi ügynökök épültek be a Twitterbe, és több mint hatezer reformpárti felhasználó bizalmas adatait adták át a kormánynak.

A csoport úgy véli, hogy bár az X az adatok kiszivárgását az alkalmazottak helytelen magatartására hárította, a cég valójában „eladta a lelkét”, hogy befektetéseket szerezzen Szaúd-Arábiában, valamint biztosította, hogy az X elérhető maradjon az arab országban, ahol több mint 11 millió felhasználója van. Az X szóvivője ezzel szemben azt mondta a The Guardiannek, hogy azonnal cselekedtek a „rosszindulatú szereplők” lekacsolásáról, amint tudomást szereztek a problémáról.

Az ügyvédi iroda nyílt levelében most arra kéri az állami főügyészeket és a banki biztosokat, hogy alaposan vizsgálják ki az X „aggasztó és mély kapcsolatát” a szaúdi kormánnyal, és ebből kifolyólag ne engedélyezzék, hogy a platform fizetési platformmá bővülhessen.

twitter szaud-arábia
Fotó: AP

Nem egyedi eset, hogy az arab állam drasztikus fellépést tanúsít a másként gondolkodók ellen: egy szaúdi bíróság nemrégiben halálra ítélt egy 54 éves nyugdíjas tanárt, amiért  nyilvánosan kritizálta a kormányzatot az X-en.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?