Először perelte, most hasznot húz a mesterséges intelligenciából az egyik legnagyobb képszolgáltató

Januárban még arról szóltak a hírek, hogy a világ egyik legnagyobb képszolgáltatója, a Getty Images jogi lépéseket tesz egy mesterséges intelligencia cég ellen, arra hivatkozva, hogy megsérti a szerzői jog által védett képeiket azáltal, hogy illegálisan felhasználja őket a képalkotó rendszerekhez. 

A Getty Images egyike volt azon képszolgáltatóknak, amelyek hadat üzentek a gépi algoritmusoknak, mondván a generatív mesterséges intelligencia engedély nélkül fésüli át és használja fel a jogvédelem alatt álló tartalmaikat (egészen pontosan a Stability AI nevű céget perelték be). Tavaly szeptemberben pedig a képgeneráló programokkal készített fotók feltöltését és értékesítését tiltotta meg az adatbázisában az amerikai vizuális média vállalat.

Mindezeknek némileg ellentmond, hogy a Getty nemrégiben bejelentette: beszáll az MI által generált képek piacába, így hamarosan algoritmusok által generált képek is elérhetőek lesznek az adatbázisában. Ehhez az Edify AI nevű képgeneráló programot vetik majd be, ami azért is különleges, mert ezzel a felhasználók csak és kizárólag a Getty képadatbázisát használják, vagyis az így kapott tartalmaknál nem merülhetnek fel tisztázatlan jogi kérdések.

A Getty lépése nem példanélküli a képszolgáltatások körében: a Shutterstock például az Open AI által fejlesztett DALL-E mesterséges intelligencia modelljét használja, míg az Adobe Stock többnyire a saját, Firefly nevű eszközével generál mesterséges képeket.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?