Ahogy a filmiparban, úgy a videojátékos világban is léteznek ismert, kedvelt szinkronhangok. Éppen ezért aggasztó kicsit a helyzet a kiadók és a játékok szereplőinek hangjukat kölcsönző színészek között.
Ahogy egy ideje már elég sűrűn hallani róla, Hollywoodban komoly felbolydulást okozott a mesterséges intelligencia megjelenése, hiszen a színészek elkezdték félteni a munkájukat. Nem is csoda, elvégre könnyen előfordulhat, hogy a jövőben nem lesz szükség sem rájuk, sem a művészetükre, elvégre az MI hozzájuk képest bagóért megoldja a dolgot. Más kérdés persze, hogy jogilag ez miként tudna működni, de a kiindulási helyzet attól még ez.
A színészek mellett persze nem maradtak csendben a kamera túloldalán lévők sem, így a forgatókönyvírók is azt mondták, hogy akkor itt már valamivel többet kellene villantani. Csakhogy utóbbiak a minap előzetes megállapodásra jutottak, ez pedig azt jelenti, hogy a SAG-AFTRA (legyen elég annyi, hogy ez tulajdonképpen a szakszervezet) engedélyt adott, hogy szükség esetén egy másik szegmens lépjen sztrájkba.

Ez pedig nem más, mint a videojátékos szinkronszínészeké, akik éppen az ipar legnagyobb kiadóival folytatnak egyeztetéseket. Itt olyan óriásokra kell gondolni, mint az Activision Blizzard, az Electronic Arts, az Insomniac Games, a Take-Two, az Epic Games, vagy éppen a Warner Bros. Games. A színészekhez és az írókhoz hasonlóan a videojátékos szektorban is a magasabb bérekért, valamint a hangjuk és digitális képmásuk védelméért küzdenek az érintettek a mesterséges intelligenciával szemben.
Mindez nem azt jelenti, hogy már sztrájk van, csak az, hogy a szakszervezet immár nem tiltja azt itt sem. Márpedig ha a megállapodások nem jönnek létre, és az érdekérvényesítés ezen formáját választják a szinkronosok, akkor az olyan játékok beláthatatlan időtartamú késését fogja okozni, mint amilyen a Marvel Spider-Man 2-je.