Több mint 3,7 milliárd dolláros veszteséget termelt az elmúlt hónapokban a Meta metaverzumra szakosodott részlege, a Reality Labs.
Emlékeztek még arra, amikor Mark Zuckerberg nagy médiafelhajtás közepette bejelentette a metaverzummal kapcsolatos terveit? Sokan az évtized legnagyobb dobásának tartották a Facebook nagyfőnökének ötletét, és hónapokon keresztül még a csapból is a virtuális valóság folyt, ha az internet jövője került szóba.
Most, több mint két évvel a bejelentés után elmondható, hogy jelenleg bukásnak tűnik a metaverzum, ami nem csak szimplán nem teljesíti a kitűzött célokat, de még csak közelében sem jár annak, amit eredetileg vártak Zuckerbergék. Mindez pedig a számokban is megmutatkozik: a Meta metaverzummal foglalkozó divíziója, a Reality Labs óriási, mintegy 3,74 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el 2023 harmadik negyedévében. A Reality Labs tavaly év eleje óta több mint 21 milliárd dolláros működési veszteségről számolt be.
Szintén figyelmeztető jel, hogy a 600 fős metaverzum-divíziónál október elején elbocsátásokra került sor, és bár nem tudni, hogy pontosan hány embernek mondtak fel, annyi kiderült, hogy az egyedi fejlesztésű chipeken dolgozó mérnököket érintette a leépítés.

A jelek arra utalnak, hogy a metaverzum lassú és nem utolsó sorban drága halált fog halni, de hogy mi járhat a techguru fejében ezzel kapcsolatban, azt így is nehéz lenne megmondani. Márciusban például arról írtunk, hogy Zuckerberg egy, a Meta dolgozóihoz intézett bejegyzésében alig-alig szerepelt a sok milliárd dolláros kifejezés, ellenben annál többször bukkant fel a mostanában igen gyakran emlegetett mesterséges intelligencia.
A Meta Horizon Worlds nevű virtuális valóság platformja azonban mindezek ellenére is működik, sőt bétaverzióban már megérkeztek az egy éve bejelentett lábak is a platformra – eddig ugyanis csupa alsó végtag nélküli avatár lézengett a virtuális világban. Emellett október közepén a vadonatúj, kevert valóságra épülő headseat, a Quest 3 is befutott a boltok polcaira, sok száz dollárral olcsóbban, mint az Apple által fejlesztett Vision Pro, ami jövő év elején kerül majd forgalomba.



