Ezekre érdemes odafigyelni a fekete pénteken

Érkezik a fekete péntek, sőt sok helyen már tart a fekete november, így csak kapkodhatjuk a fejünket a rengetek akciós ajánlat záporában. Hiába azonban az óriási transzparensek és az azokon hirdetett hihetetlen kedvezmények, ha ezek egy komoly része igazából csak megtévesztés. Ezért is érdemes figyelünk arra, nehogy a valóságos akciók közé kevert csalások áldozatául essünk.

November ma már nem csupán a hó végére – konkrétan idén november 24-ére – eső Black Fridayról (fekete péntekről) szól, hanem az egész hónapon át tartó akciók sorozatáról. Azonban résen kell lenni, mert a kereskedők bombáznak minket a különböző kihagyhatatlan termék ajánlatokkal és ezekhez olykor csábító kölcsönök, áruhitelek is kapcsolódnak. Ha azonban hitelből tudjuk csak megvásárolni a kiszemelt terméket/termékeket, nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az áruhitel mellett van más konstrukció is a finanszírozásra és mikor mire érdemes figyelnünk.

Ezekre ügyeljünk, hogy fizessünk rá a jó üzletekre fekete péntek során

A bűnözők mindent elkövetnek, hogy áldozatuk ráklikkeljen az oldalukra. Ennek folytatása pedig az lehet, hogy egy kémszoftvert küldenek a felhasználó számítógépére vagy elvezetik egy további weboldalra, amely ráveszi a gyanútlan vásárlót személyes adatai, köztük bankszámla adatok megadására.

A fő szabály: ne klikkeljünk egy weboldalra azelőtt, hogy meggyőződtünk volna a megbízhatóságáról. Ha vásárlás közben kapunk egy üzenetet a gyanús linkről, akkor járjunk utána, hogy annak feladója valóban az-e, akinek állítja magát. A legkisebb gyanú esetén telefonon vagy egy ismert e-mail-címen keressük meg a feladót, hogy igazolja vagy cáfolja, hogy tőle jött az üzenet.

Félrevezetések utalásnál
Az interneten vásárlók egyik rémálma valósul meg, amikor azt az üzenetet kapják, hogy az utalásuk nem ment át az eladóhoz, hanem valahol kettejük közt elakadt. A bűnözők erre játszva adják ki magukat nagy online áruházak vagy bankok képviselőinek. Általában azt kérik, hogy a vásárló frissítse fel adatait vagy erősítse meg azonosítását.

black friday, fekete péntek

Ezeknek a módszereknek a lényege, hogy kapkodásra késztessék az áldozatot. Azzal fenyegetnek, hogy ha nem teszi meg azonnal, amit kérnek, bottal ütheti a pénze nyomát vagy befagyasztják a bankszámláját. Ezért a legfontosabb tudnivaló, hogy a legális intézmények nem kommunikálnak így. A javaslat pedig, hogy vegyük fel közvetlenül a kapcsolatot a szolgáltatónkkal, ha gondok adódnak a fizetéssel.

Kerüljük a szokatlan weboldalakat
Ha valaki nagyon szeretné elcsípni a legjobb árajánlatokat, akkor könnyen beleeshet abba a csapdába, hogy elhiszi a valójában hihetetlenül alacsony számokat is. Ez az egyik legrövidebb útja a fake (hamis) weboldalak látogatásának.

Érdemes minden internetes oldal URL-jét kétszer is ellenőrizni, mielőtt bármilyen személyes adatunkat megadjuk az oldalon. Fontos, hogy a böngészősorban ott legyen a kis lakat, ami biztonságos oldalt jelent.
Ellenőrizzük az oldal webcímét. A hivatalos és hiteles oldalak általában HTTPS protokollal rendelkeznek, és a címük megbízható és érthető. Legyen rögtön gyanús, ha a cím helyesírási hibákat, furcsa karaktereket vagy kiegészítéseket tartalmaz.
Fontos, hogy az oldalnak legyen kapcsolata a valósággal, vagyis keressük meg a vállalat vagy szolgáltatás nevét, címét, elérhetőségeit, és győződjünk meg arról, hogy ezek valósak és megtalálhatóak más forrásokon is. Nézzünk utána az oldalról szóló felhasználói véleményeknek és értékeléseknek más független fórumokon vagy platformokon. Ha pedig nem sikerül meggyőződni a weboldal legitim voltáról, mondjunk le a „legjobb” árajánlatról, és nézzünk szét máshol.

A többszintű azonosítás sem véd meg teljesen
A többszintű azonosítás jó módszer az internetes kommunikáció biztonságának erősítésére, de ez sem kínál százszázalékos megoldást. Magukat egy áruháznak vagy banknak kiadó csalók küldhetnek olyan üzenetet, amelyben megerősítést kérnek. Vélhetően korábban egy adatlopásból már megvannak a felhasználó adatai, csak kell ez a visszajelzés, hogy hozzáférjenek a bankszámlájához.
Ezt a csapdát csak úgy lehet elkerülni, ha a felhasználó kizárólag olyan oldalon adja meg igazolókódját, amelyet már ismer, és így megbízik benne.

A GVH tanácsaira is érdemes odafigyelni

A GVH ad néhány javaslatot azzal arra vonatkozóan is, hogyan kerüljük el a csalódást a valós eladók árengedményeivel kapcsolatban. Ezek szerint:

– győződjünk meg róla, mekkora a megtakarítás mértéke az eredeti árhoz képest,

– ellenőrizzük a megvásárlandó termék vagy szolgáltatás árát más áruházakban, weboldalakon is,

– ismerjük meg a kedvezmény pontos feltételeit, a kereskedők általános szerződési feltételeit,

– ellenőrizzük, hogy a kedvezményes ár valóban kedvezményes-e, beleértve az esetleges járulékos költségeket: szállítási, csomagolási és adminisztrációs különdíjak.

Az összeállítást a Money.hu segítségével készült.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?