Gyűlöletbeszéd: az X továbbra sem áll jól a tisztogatásban

twitter szaud-arábia

Gyűlöletbeszéd: az X továbbra sem áll jól a tisztogatásban

Egy új jelentés szerint az X-nél túl sok dolog nem változott szeptember óta, mert még mindig egy halom olyan bejegyzés található, amelyek tartalma kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát. 

A Center for Countering Digital Hate (CCDH) ma új jelentést tett közzé, amely szerint az X (korábban Twitter) továbbra sem képes eltávolítani a félretájékoztató antiszemita, iszlamofób és egyéb gyűlöletbeszéd témakörbe vonatkozó saját közösségi szabályait sértő bejegyzéseket. A CCDH tanulmányában részt vevő kutatók október 31-én 200 olyan, az Izrael-Hamász háborúról szóló „gyűlöletkeltő” bejegyzést jelentettek az X moderátorainak, amelyek megsértették a platform szabályait, és azt találták, hogy a bejegyzések 98 százaléka még mindig elérhető, miután hét napot hagytak a jelentések feldolgozására.

A CCDH szerint a bejelentett posztokat, amelyek nagyrészt a bigottságot népszerűsítették és a muszlimok, palesztinok és zsidók elleni erőszakra uszítottak, 101 különböző X-fiókból gyűjtötték össze. Mindössze egy fiókot függesztettek fel a tartalmai miatt, és az élőben maradt posztok a jelentés közzétételének időpontjában összesen 24 043 693 megtekintést gyűjtöttek össze. A mostani jelentés a CCDH korábbi, szeptemberi, szintén a gyűlöletbeszéd kapcsán készült jelentését követi Azt, amire az X úgy reagált, hogy a szervezet tévesen számokat közölt, hiszen a gyűlöletkeltő tartalmakat alig néhány felhasználó tekintette meg.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a jelentésben szereplő 101 X-fiókból 43 ellenőrzött volt. Azok a felhasználók, akik az X Premium havi 8 dollárát kifizetik a felhasználói verifikációért, algoritmikus erősítésben is részesülnek, amely javítja a bejegyzéseik láthatóságát, ami más tanulmányok szerint arra enged következtetni, hogy az ellenőrzött X-felhasználók „a félretájékoztatás szuperterjesztői”.

A vállalat egyébként ma egy új blogbejegyzést tett közzé, amelyben részletezi azokat a „proaktív intézkedéseket”, amelyeket a platform biztonságának fenntartása érdekében hozott a folyamatban lévő Izrael-Hamász háború miatt. Beleértve 3000 olyan fiók eltávolítását, amelyek a régió erőszakos szervezeteihez kapcsolódnak, és több mint 325 000 olyan tartalom ellen hozott intézkedéseket, amelyek sértik a szolgáltatási feltételeket. Az X nem tisztázta ebben a blogban, hogy mennyi időbe telt a jogsértő bejegyzések és fiókok eltávolítása, miután azokat jelentették.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

Samsung TV

Viszlát QLED tévék?

A QLED technológia bevezetője, megteremtője, a Samsung állítólag elengedné a QLED televíziókat. A