Paris Hilton médiacége, az 11:11 Media felbontja a szerződését az X-szel (a korábbi Twitterrel), ahol exkluzív tartalmakat jelentetett volna meg az egykori bulikirálynő.
A CNN számolt be elsőként a megkötött ügylet felbontásáról, amire azután került sor, hogy több vezető amerikai cég (köztük a Disney, az Apple és a Warner Bros. Discovery) is bejelentette, ideiglenesen nem kívánnak reklámozni az X-en. A közösségi oldal körüli antiszemita botrányt egy jelentés robbantotta ki, amely azt állította, hogy több nagy hirdető tartalmai mellett is antiszemita és nácibarát reklámok jelennek meg. Emellett az X-et birtokló Elon Musk posztja is kiverte a biztosítékot, amelyben a milliárdos üzletember megkérdőjelezhető kijelentést tett, amelyben egyetértett azzal az összesküvés-elmélettel, miszerint a zsidó emberek szítják az ellentétet a fehérek ellen.
Miután kiterjedt bojkott kezdődött a X ellen, és több nagy cég is elzárta a pénzcsapot, Paris Hilton médiacége, az 11:11 Media is leállította az X-xel futó projektjét. A két cég közötti együttműködés két évre szólt volna, melynek értelmében kizárólagos tartalmak jelentek volna meg Paris Hiltonról szóló a közösségi oldalon, például élőben közvetítették volna, ahogy az örökösnő vásárolgat.
X signs live shopping deal with Paris Hilton in bid to revive its fortunes https://t.co/Suh5LSXU8Y
— FT Technology News (@fttechnews) October 2, 2023
Elon Musk a jelentést rágalomnak nevezte, és beperelte a mögötte álló civil szervezetet, a Media Matters for America-t, arra hivatkozva, hogy a liberális nézeteket valló csoport szándékosan manipulálta a végeredményt, annak érdekében, hogy rossz színben tüntesse fel az X-et.