Vajon mihez kezd Elon Musk, miután a nagyokat elküldte a p*csába?

Mit tesz Elon Musk azután, hogy egy interjúban az olyan nagy cégeket, mint az Apple vagy a Disney, arra szólította fel, hogy szeretkezzenek önmagukkal? 

Egyértelműen kijelenthető, hogy az Elon Musk vezette X nem éppen sikersztori, hiszen a vele kapcsolatos hírekre csak azt lehetne mondani, amit Mucsi művész úr is, amikor a Buheramátrixban a feketén foglalkoztatott munkavállalóját agyoncsapta az áram: „Bajra baj!”. Mióta az egykori Twitter a milliárdos kezébe került, egyértelmű a lejtmenet, és azt követően, hogy Elon Musk támogatott egy antiszemita tweet-et, 100 nagyvállalat is úgy döntött, hogy nem hirdet tovább az X felületén. Itt tényleg nagy cégekre kell gondolni, mint amilyen az Apple vagy a Disney.


elon musk hirdetők basszátok meg

Bár Musk megbánta, hogy így tett, azért a gázról nem vette el a lábát, és ahogy azt reggel oldalunk is megírta, a New York Times Dealbook Summit-jában azt mondta, a távozó cégekről, hogy: „Remélem, abbahagyják. Ne reklámozzanak! Ha valaki engem megpróbál a reklámmal, pénzzel megzsarolni…menjetek és b*sszátok meg magatokat! B*sszátok meg magatokat, világos?!”. Majd ezt követően egy „szia, Bob!” mondattal köszönt a közönség soraiban ülő Bob Igernek, aki a Disney vezérigazgatója. Az X most azt reméli, a kisebb vállalkozások felé nyitva talán tud némi életet lehelni a platform vérszegény hirdetési ágazatába.

Az X egyik korábbi hirdetésértékesítési vezetője szerint azonban a vállalatnak nehéz lesz megszólítani ezt a piacot, ami a kifinomult önkiszolgáló hirdetésvásárlási eszközökre támaszkodik, amelyek segítségével a hirdetésekhez nem értő cégtulajdonosok könnyen megcélozhatják a megfelelő potenciális ügyfeleket. A volt vezető hozzátette, a váltás nehéz lenne, mivel az X hirdetési kínálata a vállalkozások számára elmarad az olyan riválisoktól, mint a Meta, a Google és a TikTok, mivel a múltban nem volt eléggé elkötelezett a világszínvonalú hirdetési platform kiépítése iránt. Arról is hallani, hogy Linda Yaccarino-t, az X vezérigazgatóját barátai és korábbi munkatársai telefonhívásokkal „bombázzák”, hogy meggyőzzék, saját hírnevének védelme érdekében mondjon le a pozíciójáról.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?