El lehet felejteni a kábeleket, bomba a képe, tele van extrákkal. Az LG OLED M egy igazi prémium modell, az év egyik legmenőbb tévéje. Teszt!

A televíziós iparág egyik leginnovatívabb szereplőjének számító LG-től megszokhattuk, hogy minden évben előrukkol valamilyen igen komoly technológiai újdonsággal. Ez 2023-ban sem történt másként, hiszen a cég piacra dobta a világ első wireless, azaz vezeték nélküli OLED televízióját.

Az abszolút ígéretesnek tűnő, LG modell Magyarországon is elérhető, megvásárolható, és mi pedig letesztelhettük, hogy mit tud. Azaz, hogy milyen a képe, hogy szól, milyen a kezelés, illetve természetesen, hogy működik-e a kábelmentesség.
Zero Connect – tökéletes kép kábelek nélkül
A Zero Connect technológia lényege, hogy a készülékre vezeték nélküli úton jutnak el az audiovizuális jelek egy külső dobozról. A Zero Connect Box nevű kiegészítő a modell szerves részét képezi, és tehát ezen találhatóak a külső ki- és bemenetek, köztük például a jelenlegi legmodernebbnek számító HDMI 2.1 portok. Joggal mondhatná bárki, hogy ezt már korábban a WiFi segítségével megoldották, ami igaz, azonban ott az alacsony sávszélesség miatt a kép- és hangminőség terén is kompromisszumot kell kötni.

A dél-koreai cég mérnökei azonban kifejlesztettek és szabadalmaztattak egy egyedülálló, exkluzív technológiát, amely a jelenlegi legjobbnak számító WiFi6 szabványnál háromszor nagyobb (!!) adatátviteli sebességet produkál. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy megoldott a 4K, azaz 3840×2160 képpont felbontású, másodpercenként 120 képkockás, HDR képi- és többcsatornás audio jelek továbbítása is kábelek nélkül.

Működés közben kipróbálva arra jutottunk, hogy ez a szolgáltatás tökéletesen működik. Semmilyen hibát vagy anomáliát nem tapasztaltunk: azaz a kép és hang minősége tökéletes maradt.
Miért fontos?
A Zero Connect nem csupán egy érdekes technológiai bravúr, hanem konkrét gyakorlati előnyöket is kínáló szolgáltatás. Mivel a doboz gyakorlatilag bárhol elhelyezhető a szobában, aminek köszönhetően már nincs szükség, arra, hogy az asztali médialejátszót, a tartalomszolgáltatók dobozkáját, játékkonzolt, HTPC-t vagy gamer számítógépet a televízió közelében helyezzük el.
Hanem ezeket az eszközöket ezentúl akár el is lehet dugni a helyiség egy sarkába vagy külön szekrénykébe. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy nem kell feltétlenül bútort tenni a tv közelébe. Illetve természetesen már az önmagában esztétikus, hogy el lehet felejteni a csúnya, tekergőző kábeleket. Azt biztos, hogy ez a szolgáltatás úgy praktikus, hogy mellette a szoba megjelenésére is jó hatást gyakorol, ami szuper kombináció.
Falra szánva
A modellt elsősorban arra tervezték, hogy lógjon a falon, és úgy alakították ki, hogy hézagmentesen tapadjon a függőleges felületre. Ez pedig azt jelenti, hogy minimális helyet foglal, és abszolút harmonikusan simul a belső térbe.

Képminőség
Magyarországon 77 és 83 hüvelykes méretkategóriában elérhető LG OLED M megkapta a konszern jelenlegi legfejlettebb Alpha 9 képfeldolgozó chipjeit, illetve OLED kijelzőit. Ezek papíron pazar látvány megteremtésére adnak módot, és a speciális műszerrel elvégzett tesztelés során arra a következtetésre jutottunk, hogy a kép minősége abszolút elit ligás. Érdemes azért megemlíteni, hogy létezik belőle 97 hüvelykes változat is.

A színgazdagság terén kiemelkedően teljesít, a több, mint egy milliárd árnyalat visszaadását biztosító panel. A méréseink szerint a színtér lefedettség eléri az iparági standardnak számító sRGB színtér 145 százalékát, ami döbbenetesen jó értéknek számít. A színpontosság megfelelő beállítások mellett kiváló, hiszen az úgynevezett delta E érték 1 alatt marad, ami azt jelenti, hogy emberi szemmel nem is látható az eltérés a szabványban lefektetett és a megjelenített árnyalatok között. Ebből fakadóan pedig az LG OLED M pedig akár professzionális grafikai munka során is bevethető. A színek egyébként szemre gyönyörűek, markánsan ragyognak, természetesek, valósághűek.

Az alkalmazott technológia sajátossága, hogy minden egyes képpont fényereje egyedileg vezérelhető, illetve a pixelekben ki is kapcsolható a fény. Ez pedig azt jelenti, hogy a modell képes a tökéletes, 0 nit fényességű fekete, és ezáltal a végtelen kontrasztosság megteremtésére. A maximális fényereje kiemelkedően jó, aminek köszönhetően a nagy dinamikatartományú tartalmak megjelenítése igen-igen látványos. És mivel az ilyen, úgynevezett HDR (High Dynamic Range) játékok, illetve filmek, sorozatok vagy sportközvetítések ma már meglehetősen egyszerűen elérhetőek, ezért ez nagyon fontos szempont. Mi egyébként 2105 nites értéket mértünk, ami a jelenlegi televíziós mezőnyben extrémen jó értéknek minősül.

A mozgások visszaadása terén nagyon jól teljesít, ugyanis semmilyen hibát, anomáliát nem tapasztaltunk. Mindenesetre a termék megkapta a vállalat exkluzív TruMotion technológiáját, amely képes hatékonyan orvosolni az esetlegesen fellépő szaggatást, akadozást. A tv 120 Hz-es, azaz másodpercenként akár 120 képkocka megjelenítése is biztosított, ami a játékosok számára lehet fontos. Mint ahogyan az is, hogy a zavaró képtörés elkerülését biztosító FreeSync és G-Sync eljárások támogatása is biztosított, illetve hogy a bemeneti késleltetés rendkívül alacsony, mindössze 9,8 ms a vizsgálataink alapján.
Megszólalás
Az LG hagyományosan odafigyel arra, hogy a felső kategóriás televíziói megszólalás terén is magas szintet képviseljenek, és nincs ez másként az LG OLED evo M esetében sem. A termékbe ugyanis 4.2 csatornás, 60 wattos, tehát az átlagosnál jóval komolyabb, nagyobb teljesítményű, külön mélysugárzókkal kiegészített hangrendszer került.

Ennek köszönhetően a hangerő kellően nagy, a basszusok pedig szilárd alapot teremtenek az organikus, élettel teli hangzás megteremtéséhez. A végeredmény teljesen rendben van, hibákat sem tapasztaltunk, és a sztereó hangtér is érzékelhető. A készülék megkapta az LG Magic Sound Tuning kalibrációs eljárását, amely képes a helyiség egy adott pontjába koncentrálni a lehet legjobb minőségű megszólalást. Természetesen ezt is kipróbáltuk, és hallható változással jár az alkalmazása, azaz ennek a szolgáltatásnak van értelme.
Extra funkciók

A modellt természetesen ellátták az LG okostévé rendszerének legfrissebb változatával. A magyar nyelven is kommunikáló webOS 23 gyors, biztonságos, felhasználóbarát és természetesen rengeteg különféle internetes applikáció futtatását teszi lehetővé.
Így többek között elérhető rajta keresztül a Netflix, Amazon Prime Video vagy Disney+ hatalmas adatbázisa, valamint a különféle internetes oldalak felkeresése is biztosított. Érdemes megemlíteni, hogy megtalálhatóak rajta olyan magyar streaming appok is, mint a Duma TV vagy az RTL+, ami nem számít általánosan elterjedtnek.

Emellett a webOS rendelkezik néhány igen hasznos extrával. Ilyen például, hogy segítségével számítógép használata nélkül nyithatóak meg, illetve szerkeszthetőek a Microsoft Office dokumentumok. Elérhető a levelezés, a Skype, valamint akár egy távoli számítógép is. Nem hiányzik az exkluzív Sportriasztás funkció sem, amely szól ha kezdődik a kedvenc csapatunk mérkőzése, illetve segítségével megnézhetőek a statisztikák, eredmények.
LG OLED M – Kinél válhat be?
Az LG OLED M kétségtelenül az év egyik legérdekesebb, és egyben legjobb televíziója. A kezelése, illetve kép- és hangminősége abszolút első osztályú. És erre még jön óriási extraként a vezeték nélküliség, ami képes kiemelni a hatalmas terméktengerből. Egy olyan készülék született ezáltal, aminek jelenleg konkrétan nincs párja, közvetlen vetélytársa, ezt pedig azért nem sok televízió mondhatja el magáról.

Azoknak tudjuk ajánlani, akik amellett, hogy prémium kategóriás csúcstévét keresnek, nyitottak az újdonságokra, és fontos számukra, hogy milyen a tér, amiben élnek. Számít az, hogy ne lógjanak vezetékek a televízióból, hogy a belső teret teljesen saját ízlésükre szabhassák, a lehető legkevesebb kompromisszum megkötésével.
Az LG OLED M természetesen megtekinthető működés közben a vállalat budapesti bemutatótermében. Itt a cég szakértői várják az érdeklődőket, időpont egyeztetésére is van mód természetesen, és karácsony előtt még különösen érdemes lehet itt tenni egy látogatást azoknak, akik tényleg komolyan elgondolkodtak a megvásárlásán…..
Még több információ az LG OLED evo M televízióról a termék hivatalos weboldalán