A Microsoft csütörtökön úgy feküdhetett le aludni, hogy ő a legértékesebb vállalat

A Microsoft csütörtökön úgy feküdhetett le aludni, hogy ő a legértékesebb vállalat

A Microsoft a hét utolsó előtti munkanapjának végére megelőzte az Apple-t, és így a világ legértékesebb cégeként ünnepelhette magát. 

A Microsoft 2021 óta először, csütörtökön rövid időre megelőzte az Apple-t a világ legértékesebb vállalataként. Ez annak köszönhető, hogy az almás cég részvényei az eladásokkal kapcsolatos aggodalmak miatt elég gyengén kezdték az évet. Ezzel szemben a Windowsért is felelős vállalat papírjainak értéke tavaly meredeken emelkedni kezdett, köszönhetően annak, hogy a vállalat a ChatGPT-t (aminek köszönhetően már beszélő bringa is létezik) gyártó OpenAI-ba történt befektetésével már korán vezető pozíciót szerzett a generatív mesterséges intelligencia területén.

microsoft
Kép: Reuters

A Microsoft részvényei 0,5%-os emelkedéssel zártak, így piaci értékelése 2,859 billió dollárra nőtt. A nap folyamán egyébként akár 2%-ot is elérte a növekedés, és a vállalat értéke rövid ideig 2,903 billió dollár volt. Az Apple részvényei ugyanakkor 0,3%-kal alacsonyabban zártak, így a vállalat piaci értéke 2,886 billió dollár. „Elkerülhetetlen volt, hogy a Microsoft megelőzze az Apple-t, mivel gyorsabban növekszik és nagyobb hasznot húzhat a generatív MI forradalomból” – mondta Gil Luria, a D.A. Davidson elemzője.

Az OpenAI technológiájának beépítése a termelékenységi szoftvercsomagba hozzájárult a redmondi cég felhőalapú számítástechnikai üzletágának fellendüléséhez a július-szeptemberi negyedévben. Az Apple eközben a kereslet gyengülésével küzd, többek között a legproduktívabb fejőstehén, az iPhone miatt. A fő piacnak számító Kínában a járvány utáni fellendülés, és a Huawei újjáéledése miatt az érdeklődés visszaesett, és az almás cég egyre nagyobb piaci részesedést veszít. „Kína az elkövetkező években fékezheti a teljesítményt” – írta a Redburn Atlantic brókercég szerdai ügyféljegyzetében, amelyben „semlegesre” minősítette le az Apple részvényeit.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

apple

Ledobja az atomot az Apple

Az Apple fejlesztése végre megálljt parancsolhat a mesterséges intelligenciával manipulált képek áradatának. A