Elon Musk és kisfia az auschwitzi haláltáborba látogatott

Musk egy antiszemitizmus elleni konferenciára utazott ki Krakkóba, ekkor ejtették útba a kisfiával az auschwitzi koncentrációs tábort. 

A világ egyik leggazdagabb emberét az elmúlt időszakban egyre többször érték antiszemita vádak, elsősorban az általa birtokolt közösségi oldal, az X kapcsán, amelyen állítólag igencsak elszaporodtak az ilyesféle tartalmak. Az antiszemita botrányt egy jelentés robbantotta ki, amely azt állította, hogy több nagy hirdető tartalmai mellett is antiszemita és nácibarát reklámok jelennek meg. Emellett Musk posztja is többeknél kiverte a biztosítékot, amikor egyetértett azzal az összeesküvés-elmélettel, miszerint a zsidó emberek szítják az ellentétet a fehérekkel szemben. Musk később bocsánatot kért a kijelentéséért, és azt mondta, hogy ez volt „az egyik legostobább” dolog, amit a platformon mondott.


A techmilliárdos most meglátogatta az auschwitzi koncentrációs tábort, miután zsidó vezetők felszólították, hogy a saját szemével is nézze meg a holokauszt egyik legszimbolikusabb helyszínét – számolt be a BBC. Musk megkoszorúzta az emlékhelyet, valamint részt vett egy megemlékezésen is. Az üzletember egy krakkói konferenciára is hivatalos volt, amelynek célja, hogy megoldást találjanak az Európa-szerte növekvő antiszemitizmusra.

Az X antiszemita botrányát követően több nagyvállalat is elzárta a pénzcsapot a közösségi oldal irányába, Muskot azonban látszólag nem hatotta meg a dolog: egy konferencián elég egyértelműen mindenki értésére adta, hogy senki nem zsarolhatja őt pénzzel.

Az üzletember nemrégiben pedig egy interjúban azt mondta, hogy a közösségi oldalakat összehasonlítva valójában pont az X-en a legkevesebb az antiszemita tartalom.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?