Még ebben a hónapban visszatérhet Amerika a Holdra

Még ebben a hónapban visszatérhet Amerika a Holdra

Sikeresen útnak indították az Odysseus – vagy röviden Odie – nevű szondát, amellyel az USA több mint 50 év után térne vissza a Holdra. 

Nem vacakolt sokáig az Egyesült Államok a Holdra küldött Peregrine kudarca után. Az útközben meghibásodott szondát az Astrobotic Technology amerikai magáncég még január 8-án indította útnak, a misszió célja pedig a Holdon való landolás lett volna, csakhogy kevesebb mint 24 órával az indulást követően bejelentették, hogy felhagynak a landolás kísérletével, miután szivárgás következtében kritikus mennyiségű üzemanyagot vesztettek.

Az Odysseus nevű leszállóegység szintén a NASA és egy magáncég, az Intuitive Machines együttműködésének eredményeképp született meg, és ha minden a tervek szerint alakul a szonda már a jövő hét folyamán landolhat a Holdon. A kilövést eredetileg szerdára tervezték, de miután gondok adódtak a SpaceX Falcon 9 hordozórakétához szükséges metánnal, végül magyar idő szerint csütörtök reggel indulhatott csak útnak az űrszonda a NASA floridai Kennedy Űrközpontjából – írja a CNN.

Odysseus hold
Fotó: Intuitive Machines

Az Odie várhatóan egy hetet tölt majd el a világűrben, mielőtt február 22-én kísérletet tenne a Holdon való leszállásra. A szonda az égitest déli sarkánál fog landolni, amely régóta foglalkoztatja a kutatókat, mivel azt feltételezik, hogy a kráterek felszíne alatt vízjég található. Ha ez megvalósul, az Intuitive Machines lesz az első magáncég, amely az Egyesült Államok Apollo-programja után sikerrel landol az égitesten.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?