Elmarad az Apple nagy tavaszi eseménye

Elmarad az Apple nagy tavaszi eseménye

Hamarosan több várva várt Apple kütyü is bemutatkozhat, ám a híresztelések szerint az újdonságok nem egy nagy tavaszi termékbemutató keretében fognak debütálni, amint azt várni lehetett. 

A cupertinói vállalat előszeretettel iktat be egy-egy nagyobb termékeseményt tavaszra, a pletykák szerint idén azonban nem fog erre sor kerülni. Az Apple-ügyekben általában rendkívül jól értesült Bloomberg-újságíró, Mark Gurman arról ír az egyik legutóbbi hírlevelében, hogy az almás cég az elkövetkező hetekben sok terméket készül villantani, „de bemutató eseményre ne számítsunk”. Ehelyett valószínűleg a cég honlapján fogják majd bejelenteni a termékeket online videók és marketingkampányok során.

Nem ez az első alkalom, hogy az Apple-nél úgy döntenek, nem tartanak tavaszi bemutatót, a mostani eset azonban mégiscsak meglepő, mert a vártak szerint több „fajsúlyos” eszközzel is előrukkolhat a vállalat, amelyek esetében kézenfekvő lett volna egy nagyobb volumenű bemutató megszervezése. Gurman egyébként arra számít, hogy egy új Mac, iPad, Apple Pencil és Magic Keyboard is debütálni fog.

A pletykák szerint frissül az iPad Pro és az iPad Air is: előbbi az M3 chip szuperképességeivel és OLED-kijelzővel érkezhet 11 és 13 hüvelykes kivitelben, utóbbi kapcsán pedig, amit „biztosan” tudunk az az, hogy két méretben, egy 11 hüvelykes és egy 12,9 hüvelykes változatban lesz elérhető.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?