A kibertámadás utóhatása a mentális egészségre és jóllétre is hatással lehet.
Kibertámadás bárkit érhet, nem kell hozzá az, hogy egy nagy cég legyünk, értékes adatokkal. Elég szimpla Facebook és Messenger felhasználónak lennünk, és esetleg egy-két sikamlós képet küldenünk valakinek az utóbbi alkalmazásban. Persze kell, hogy mi magunk is valamilyen szinten partnerek legyünk ebben egy totál ismeretlen valaki visszaigazolásával, vagy egy üzenetben érkezett link megnyitásával. De elég az is, hogy kiszolgáltatott vagy idős emberek legyünk, hiszen ők a számítógépes bűnözők és csalók gyakori célpontjai, hiszen nem feltétlenül rendelkeznek olyan szintű technológiai tudatossággal vagy ismeretekkel, amelyek alapján felismernék a csalást.
Az áldozattá válás okozta szégyenérzet is hihetetlenül kemény pszichológiai csapást jelenthet, amelyet csak hónapok múlva lehet kiheverni.
A „való életben” elkövetett bűncselekmények áldozatától eltérően nehéz lehet tudni, hogy hova forduljunk, ha online csalás, támadás áldozatai lettünk. Ráadásul ebben a témában az áldozattá válás utóhatásai nem is szoktak említésre kerülni, szemben a fizikai bűncselekményekkel. Az áldozatok azonban nincsenek teljesen egyedü, hiszen Az Avast biztonsági szakértői összefogtak a mentális egészséggel foglalkozó YPPAH -al, hogy javítsák a rendelkezésre álló szolgáltatásokat és támogatást, valamint felhívják a figyelmet erre a sajnálatos módon egyre növekvő problémára.
Az YPPAH számos olyan szolgáltatást nyújt, amelyek célja a személyes ellenálló képesség javítása, köztük egy ingyenes eszközt, amely növeli a tudatosságot és csökkentse annak lehetőségét, hogy online átverés áldozatává váljon. Célja továbbá, hogy segítsen felismerni a potenciális gyengeségeket, mielőtt kihasználnák azokat, és 7 kulcstényezőt tartalmazó értékelést kínál a problémák azonosítására. Ez magában foglalja az átfogó Avast One Individual biztonsági csomagot, amely a technológiai eszközök teljes választékát kínálja a digitális élet optimalizálásához. A hagyományos vírusirtó és tűzfal szolgáltatások mellett az Avast platformja korlátlan VPN-t és komoly jelszóvédelmi eszközöket biztosít annak érdekében, hogy minél kevesebben váljanak kibertámadások áldozatává.