Whoopi Goldberg egy beszélgetős műsorban jelentette ki kerek-perec, hogy az ufók már köztünk élnek.
Az Oscar-díjas amerikai színésznő már korábban is beszélt arról, hogy szerinte nem kérdés, hogy vannak ufók, nemrég azonban egy beszélgetős műsorban ennél is továbbment. A téma a The View című beszélgetős műsor egyik részében merült fel (amit az Entertainment Weekly szemlézett), ahol az Übergázból is ismert Kumail Nanjiani azt mondta, hogy hisz abban, hogy léteznek földönkívüli civilizációk, majd viccesen megjegyezte, hogy szerinte „az idegenek csak arra várnak, hogy rendbe tegyük picit a bolygót, hogy utána azt mondhassák nekünk, nagyon elbaltázzuk a dolgokat”. Whoopi Goldberg erre halál nyugodtan azt reagálta: „Már itt vannak. Ők már… Már jó ideje itt vannak.”
A döbbent Nanjiani csak annyit tudott erre kérdezni, hogy mit csinálnak itt, mire a színésznő így válaszolt: „Figyelnek minket”.
Bár az nem derült ki, hogy Whoopi Goldberg honnan tudja, hogy az idegenek már köztünk járnak, de az tény, hogy a színésznőnél jóval kompetensebb személyek is állítottak már hasonlót. Haim Eshed, az izraeli űrprogram egykori vezetője 2020-ban például azt mondta, hogy a földönkívüliek kapcsolatban állnak az Egyesült Államokkal és Izraellel, és egy marsi földalatti bázison tanulmányozzák a világegyetem működését. Avi Loeb, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője szerint pedig önteltség lenne azt hinni, hogy rajtunk kívül nincs más az univerzumban.