Már jövőre jöhet a történelem első magánűrállomása

A Haven-1 magánűrállomást legkorábban 2025-ben egy SpaceX Falcon 9 rakétával indíthatják útnak. 

A 2021-ben alapított Vast Space nevű amerikai magáncég tavaly májusban gyakorlatilag a semmiből jelentette be, hogy a világon elsőként szeretnének magánűrállomást pályára állítani, amire elmondásuk szerint legkorábban 2025 augusztusában kerülhet majd sor. Nemrégiben pedig azt is elárulta a startup, mely szolgáltató felelhet majd a nethálózatért a világ első kereskedelmi űrállomásán.


Nem túl meglepő módon, a Haven-1-en a SpaceX által épülő műhold-konstelláció, a Starlink szolgáltatná az internetet, ami kiemelten fontos a stabil és gyors kommunikáció miatt, hogy a küldetéseken szerzett adatok eljuthassanak a földi irányítóközpontokba. „Ha nagy sebességű, alacsony késleltetésű, folyamatos internetkapcsolatra van szüksége egy űrállomásnak 2025-ben, akkor a SpaceX Starlink az egyetlen lehetősége” – mondta Max Haot, az űrállomáson dolgozó cég vezérigazgatója. A Nemzetközi Űrállomáson jelenleg 600 megabites per másodperces az adatátviteli sebesség, a tervek szerint a Starlink ennél is jobb internetet szolgáltatna a Haven-1-nek.

A SpaceX és a Vast Space ezer szálon kötődik egymáshoz, az említetteken túl például Alex Hudson személyén keresztül is, aki korábban a SpaceX repüléstechnikai részlegének alelnöke volt, jelenleg pedig a Vast Space technológiai igazgatója.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?