A Flickr társalapítóinak tinédzser korú gyermekére csaknem egy hét keresés után találtak rá a rendőrök.
A Flickr fényképmegosztó társalapítóinak, Caterina Fake és Stewart Butterfield 16 éves gyermeke, Mint Butterfield április 21-én, vasárnap éjjel tűnt el abból a házból, ahol a lány az édesanyjával közösen él. Az anya másnap jelentette a tinédzser eltűnését, aki egy cetlit hagyott hátra. Úgy tudni, hogy a lány San Francisco hírhedt Tenderloin negyede felé indult el, ahol könnyen lehet illegálisan szerekhez jutni. A rendőrségi jelentés szerint Butterfield mentális betegséggel küzd, és kábítószerrel kapcsolatos ügyletei is voltak.
A kamaszt végül egy fehér furgonban találták meg a rendőrök egy tíz évvel idősebb férfi társaságában. A hatóság közleménye szerint a lány „önként” szökött meg a férfival, akivel állítólag baráti kapcsolatot ápolt.
A 26 éves férfit, akivel Butterfield megszökött, letartóztatták, és több bűncselekmény elkövetésével is vádolják, konkrétumokat azondban nem közölt a rendőrség. Úgy tudni viszont, hogy emberrablás gyanúja nem merült fel, mert a lány állítólag szabad akaratából távozott a férfival.