Az egyetem a technológia fontosságát akarta prezentálni, a humanoid megjelenése azonban vegyes reakciókat váltott ki a diákságból.
Nagy port kavart az interneten, hogy az amerikai D’Youville Egyetem végzős diákjai előtt nem az intézmény egyik tanára vagy korábbi diákja mondott beszédet, sőt még csak nem is egy ember, hanem egy humanoid robot. Sophia (így hívják a gépezetet) pedig finoman szólva sem volt a helyzet magaslatán: egyetemi kapucnis pulóverbe öltözve puffogtatott üres közhelyeket a csillogó szemű diákoknak.
„Gratulálok minden végzős diáknak” – mondta egy ponton Sophia hátborzongató vigyort villantva a végzősök felé.
A The New York Times jelentése szerint a diákok közül többen nehezményezték, hogy egy robot fogja tartani a köszöntőt, olyannyira, hogy amikor az egyetem bejelentette, hogy Sophia fog beszédet tartani, több mint 2500-an írtak alá azt a petíciót, ami szerint a döntés „nem tiszteli” a hallgatókat, és embert szeretnének látni a színpadon.
„Be akartuk mutatni, milyen fontos a technológia, és hogyan gazdagítja az emberi tapasztalatot” – mondta Lorrie Clemo, az egyetem elnöke a The New York Timesnak.
Az alábbi videón Sophia látható, amint az egyetemi köszöntő után interjút ad a hallgatói önkormányzatának elnökével az oldalán.



