A Portal nevű szerkezetet cicivillantásra és káromkodásra használták az emberek

A Portal New York és Dublin lakóit köti össze, de az emberek nem feltétlenül tartották a jó ízlést szem előtt használat közben. 

New Yorkban és Dublinban is fel van állítva egy Csillagkapura hasonlító szerkezet (aminek Portal a neve), ami arra jó, hogy a két város polgárai kölcsönösen bámulhassák egymást, mint egy webkamerás videohívás közben. Ez így első körben nagyon jól hangzik, hiszen mennyire mókás már a világ másik felén lévő embereket nézegetni, és integetni, bohóckodni nekik, miközben odaát is ugyanezt teszik. Csakhogy mi emberek nem olyanok vagyunk, hogy néhányan ne akarjanak bizonyos határokat túllépni.

portal
Kép: Spencer Platt (Getty Images)

Így a jó dublini lakók megtekinthették egy OnlyFans felhasználó kebleit egy villantás keretein belül, de más atrocitások is történtek, ami a város vezetését arra késztette, hogy a Portál deaktiválása mellett döntsön. Nem csak a villantás miatt, hanem azért is, mert „holdkórosok”, trágárkodók is előszeretettel használták ki a livestream adta lehetőségeket, nem is beszélve a telefon segítségével megmutatott pornótartalmakról. Most, egy héttel a lekapcsolás után ismét aktív, de meghatározott „nyitvatartással” használható, így New Yorkban naponta reggel 6:00 és délután 16:00, Dublinban pedig délelőtt 11:00 és este 21:00 óra között.

A projekt mögött álló Portals.org szervezet új biztonsági intézkedéseket is bevezetett annak érdekében, hogy senki ne takarja el a kamerát. Egy újonnan bevezetett „közelség-alapú megoldás” mostantól elmossa a portál felületét, ha valaki megpróbálja eltakarni a kamerát – közölte a dublini városi tanács.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?