Hétköznapokon az apák több mint kétharmada átlagosan kevesebb mint két órát, hétvégenként több mint öt órát tölt a gyerekeivel. A gyerekekkel rendelkezésre álló minőségi idő az apák többsége szerint nem elegendő – így gondolják a Yettel apák napja kapcsán készült felmérésében részt vevő válaszadók.
Az apák mintegy fele (47%) mindössze 1-2 órát, negyede pedig 2-3 órányi minőségi időt tölt gyerekeivel hétköznaponként – azaz közös programokon vesznek részt, játszanak vagy tanulnak, derült ki a Yettelnél dolgozó édesapák megkérdezésével készült felmérésből. A válaszadók 15 százalékának erre egy óránál is kevesebb jut. Hétvégenként ez az idő magasabb: közel 85 százalékuk legalább három órát (ezen belül egyharmaduk pedig 8 óránál is többet) tud erre fordítani. A kutatásban részt vevő apák háromnegyede a gyerekeivel töltött időt – inkább vagy egyáltalán – nem érzi elegendőnek. Az apák napját a legtöbbek szerint azért érdemes megünnepelni, mert fontos felhívni a figyelmet az apák családon belüli szerepére. A megkérdezettek közel 40 százaléka rendszeresen megemlékezik a jeles napról.
Apaszabadság: előnyös a családnak és a munkahelynek egyaránt
A megállapításokat a mobilszolgáltató felmérésében részt vevők is visszaigazolták. Körülbelül egyenlő arányban három okból tartják fontosnak az apaszabadságot: az apák több időt tölthetnek a családdal, az újszülöttnek is fontos az apa jelenléte, illetve az édesapák így többet segíthetnek partnerüknek. „Vannak nemzetközi jó gyakorlatok, Nyugat-Európában egyre több munkáltató ad valamilyen könnyítést vagy szabadságot, és az apák jobban is ragaszkodnak az ilyen munkahelyekhez. Izlandon 2000-ben egyhónapos állami apaszabadságot vezettek be, amely után csökkent a betegállományban töltött idő, kevesebb a válás, és a születések száma is emelkedett” – tette hozzá Léder László pszichológus, az Apa Akadémia kezdeményezője.
A Yettel 2021-ben, a törvényi szabályozás megjelenése előtt bevezette a kiterjesztett apaszabadságot, mely során 4 hét szabadságot biztosít azoknak a munkavállalóknak, akiknek partnere gyermekvállalás miatt szülési szabadságra megy. Ez a duplája a törvényileg biztosított 10 napnak, és a 40%-os bér helyett az édesapák teljes fizetéssel élvezhetik a szabadságot. A szolgáltató adatai szerint a kollégák szívesen élnek ezzel a lehetőséggel: idén áprilisig több mint százan vették ki az extra szabadságot, aminek köszönhetően összesen mintegy 15 ezer órával többet tölthettek gyermekeikkel. Az apák átlagosan 16 munkanapot vesznek ki egyhuzamban, kétharmaduk egyből a gyerek születését követő három hónapban. Az apaszabadságot a Yettel kollégái átlagosan 35 éves korukban veszik igénybe.