Még tíz nap, és bemutatkozik a Honor Magic V3, ami oldalról szinte nem is látszik.
A Honor Magic V3 önmagában is éppen elég érdekes telefon ahhoz, hogy a gyártó felépítsen rá egy bemutatót, de mégsem így lesz, hiszen mellette megmutatja magát július 12-én a a Magic V3s, a MagicPad 2 és a MagicBook Art 14 is. Bár ezen három eszközről nem árultak el részleteket, azt nyugodtan feltételezhetjük, hogy a Magic V3s a Magic V3 megfizethető változata, a MagicPad 2 egy új Honor tablet, míg a MagicBook Art 14 valószínűleg egy nagyon vékony notebook lesz.

A korábbi hírek alapján a Honor nagyon vékony összecsukható készüléke, a Magic V3 a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 processzorával lesz felszerelve, 16 GB RAM-mal párosítva. Elképzelhető, hogy az összehajtható masina különböző memóriával rendelkező változatai is piacra kerülnek, de többet jövő héten tudunk majd. Ezek a készülékek nem igazán jelentenek meglepetést, hiszen elődeik tavaly nagyjából ugyanekkor kerültek piacra. Az egyetlen kivétel a Magic Vs2, amely még októberben debütált,
Ami a megjelenést illeti, pontos dátum nincs, de ahogy a Honor készülékei esetében szokás, először Kínában kerülnek bemutatásra, így eltarthat egy ideig, amíg más országokba is megérkeznek. Az árakról sem tudni semmit, és nagyon abból sem lehet majd kiindulni, hogy Kínában mennyibe kerülnek, mert ott mindig olcsóbbak.