A Samsung telefonok tulajdonosait gyalázza a Honor a telefonjain és egy hivatalos közleményben is

A Honor szerint a Samsung telefonok gazdáinak szégyenkezniük kell a gagyi béna termékük miatt, amit megvettek. Ez totál elmebaj!

Honor Samsung
A Honor páros lábbal szállt bele a riválisába.

A Huawei almárkájként indult, és mára elméletileg függetlenné vált Honor a Samsungban találta meg nagy ellenségét. Legalábbis erre utal, hogy a cég páros lábbal szállt bele a dél-koreai riválisába, sőt, annak termékeit megvásárló emberekbe is.

Egy hivatalos közleményben tudatták, hogy a bocsánatot kérnek az összehajtható Samsung Galaxy Z Fold 6 termékek tulajdonosaitól, hogy meg lettek alázva, mert a Honor új mobilja valamivel vékonyabb. Szerintük annak az embernek, aki adott esteben kiad 800 000 forintot egy új, prémium ligás készülékért, szégyellnie kell magát, mert létezik az övénél vékonyabb telefon is.

Honor Samsung

Ezt az agymenést ráadásul nem csak egy közleményben küldték el, hanem rá is vésik a Honor készülék zsanérjára is. Még a saját csúcsmodelljükön is a Samsunggal foglalkoznak, mint valami elmeháborodott zaklató, aki hajnali egykor is a volt szerelmét hívogatja.

Konkrétan ezt írták. Legyen meg!

„A HONOR egy merész lépéssel úgy döntött, hogy elismeri a Samsung Galaxy Z Fold tulajdonosok esetleges csalódását, amelyet a HONOR Magic V3, a világ legvékonyabb összehajtható telefonjának megjelenésekor érezhetnek. A Magic V3 mindössze 4,35 mm-es kinyitva és 9,2 mm-es összecsukva, ráadásul csupán 226 g súlyú (egy átlagos avokádó súlya), amivel szégyenbe hozza vetélytársait.

A jóvátétel érdekében a HONOR elegánsan bevésetett egy 813 karakteres bocsánatkérést a Magic V3 zsanérja mentén. Ez a nyilvános nyilatkozat, amely a csúcstechnológia és a mikrogravírozás egyedülálló művészetének ötvözete, a neves mikrogravírozó művésszel, Graham Shorttal való együttműködés révén jött létre.”

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.

Ezeket olvastad már?