A sok kütyü számtalan péniszsérülés, lábujjtörés, összevarrandó seb okozója. Íme néhány eset, ami annak köszönhető, hogy a modern világunk tele van mindenféle elektronikus cuccal.

A sok elektronikus kütyü, ami körülvesz minket, elvileg arra hivatott, hogy többé, szebbé, jobbá, szórakoztatóbbá tegye az életünket. Ehhez képest az önfeledt használat elképesztő sérüléseket tud okozni, amelyekkel simán a sürgősségin köt ki az ember. Itt van például az a nagyszerű családapa, aki egy étteremben VR-headset-et viselve úgy megütötte hatéves fiát, hogy a gyermek szemöldökszakadással került kórházba. Vagy az a 21 éves fiatalember, akinek egy repülőn a légörvény hatására a poggyásztartóból kieső laptop okozott sérülést. Nem is beszélve egy másik illetőről, akinek a hallójáratába szorult a füles, és nem túl bölcs módon csavarhúzóval próbálta kiszedni.
A tengerentúlon van egy nagyon hosszú nevű bizottság, ami többek között azzal foglalkozik, hogy a sok kütyü okozta sérülésekből készít statisztikát. Ebből pedig az derül ki, hogy tavaly például a videojátékokkal kapcsolatos sérülések 5 százaléka volt köszönhető annak, hogy a gamer széles dühöngésében belevágott a monitorba, eltörte a billentyűzetet, belevert a falba. További 25 százalék került sürgősségire játék közben elszenvedett roham, eszméletvesztés miatt, míg az esetek 13 százalékában kéztőalagút-, nyak-, vagy látásprobléma volt a panasz.
A hoverboard nem feltétlen kütyü, de szintén előkelő helyet foglal el a sérülések okainak listáján, hiszen több sürgősségi látogatást okozott, mint bármely más eszköz. Az általa szerzett sebesülések az összes létező testrészre kiterjednek, és az emberek minden elképzelhető bútordarabnak nekimentek vele. Hozzá kell tenni, valóban veszélyes szerkezet, hiszen ha a felhasználó egyensúlyát vesztve hátrafelé dől el, csúnyán beverheti a fejét. Nem véletlen, hogy egyes helyeken be is tiltották.
A fejhallgatókkal kapcsolatos sürgősségi ellátások több mint 70 százaléka a fülhallgató műanyag és gumi hegyének a páciensek fülébe való beszorulása miatt történt. Az adatok azt sugallják, hogy nem bölcs dolog fülhallgatóval elaludni, vagy más tárgyakat a fülbe dugni, hogy kiszedjük a beragadt darabot. Azt gondolhatnánk, hogy a drótos fülessel legalább ki lehet húzni a beragadt részt, de ez is okozhat bajt. Egy 44 éves illető ugyanis azért forrázta le magát, mert a fülhallgató zsinórja beleakadt a lábas nyelébe.

Most pedig jöjjenek a mobilok. A 2023-as adatbázisban szereplő, mobiltelefonnal kapcsolatos sürgősségi ellátások több mint 13 százaléka abból adódott, hogy a felhasználók saját arcukra, lábujjukra vagy gyermekeikre ejtették a telefonjukat. 12 százalékot úgy okozott baleset, hogy a felhasználók kerékpározás közben a telefont nézve kátyúba mentek és egy esetben volt valaki, aki egy fém 9/11-es emléktáblának hajtott. Szép számmal akadnak olyanok is, akik telefonbújás közben a lépcsőn estek le. A mobil miatti sürgősségi ellátások 7 százalékát a törött képernyővel való törődés okozta, míg a telefonért nyúlás közbeni ágyból vagy székből való kiesés az SBO-látogatások 5 százalékáért felelős. Szóval oké, hogy a sok kütyü hasznos is tud lenni, de igen komoly bajokat képesek okozni.