Közel 3 millió embernek kell a háromba hajtható Huawei Mate XT

A Huawei nem kajlizott, valóban érkezik a háromba hajtható Mate XT, amit szombat óta lehet foglalni de máris közel hárommillió rezerváció  el ebben a formában. 

mate xt
Kép: Noteookcheck

A Huawei ígérete szerint szeptemberben érkezik a Mate XT, és így is lesz, mivel a bemutatója helyi idő szerint holnap délután lesz, 14:30-kor, Kínában. Az érdeklődés elég nagy, sokan kívánnak lépést tartani a száguldó fejlődéssel, és szeretnének háromba hajtható eszközzel rendelkezni. Ezt onnan tudhatjuk, hogy az előfoglalásra szombat óta van lehetőség, de azóta 2,8 millió igény keletkezett, és biztos lesz még egy sárga tállal. A készülék ára és specifikációja nem ismert, de előbbivel kapcsolatban vannak találgatások, amikről be is számoltunk, és bizony ki kell nyitni érte a pénztárcát.

mate xt
Kép: Phone Arena

Nem a Mate XT a Huawei első összecsukható telefonja, hiszen korábban piacra került tőle a könyv módjára hajtható Mate X5, illetve a kagylóra hajazó megoldással csukható Pocket P50. A TechInsight nevű kutatócég szerint egyre népszerűbbek az összecsukható/-hajtható mobilok, mivel szállításuk éves viszonylatban 85 százalékkal nőtt a második negyedévben. Meg kell említeni, hogy a kínai vállalat ha nehezen is, végül kimozogta magát abból a dupla nelsonból, amivel az USA fogta meg, de voltak nehéz évei.

A P50, Mate 50 és P60 eszközei kaptak ugyan Snapdragon chipeket, csakhogy azok kikönnyített alkatrészek voltak, tekintve, hogy nem tudták az 5G-t. Aztán tavaly a Huawei dobott egy olyat, amire senki nem számított a szabad világban, és előrukkolt a P60-as vonallal, benne pedig a 7 nm-es Kirin 9000s-sel, amelynek nem okozott gondot az ötödik generációs technológia. Ezzel csak annyi volt a gond, hogy gyártója, az SMIC a megfelelő litográfia nélkül két generációval elmarad a TSMC és a Samsung által idén gyártott 3 nm-es chipekhez képest. Ugyanakkor azt lehet tapasztalni, hogy ez a hiányosság nem okoz problémát a funkciók megfelelő ellátásában.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?