Elszabadult hajóágyúk a közösségi felületek a Trump kampányban

Donald Trump hívei macskaevő migránsokról szóló álhíreket osztanak meg, és ebben az egészben Elon Musk is szorgalmasan részt vesz.

trump
Kép: Brendan Smialowski/AFP

Az már korábban is bebizonyosodott, hogy a közösségi oldalak komoly befolyásolói (még ha nem is eldöntői) lehetnek akár egy tengerentúli választásnak is. A mostani, immár Kamala Harris és Donald Trump közt zajló versenyben is kiütközik ez abban, aminek JD Vance, Trump futótársa gyújtott alá egy bejegyzésben. Ebben arról írt, hogy hónapokkal ezelőtt felvetette a haiti bevándorlók problémáját, és most kiderült, hogy ezek az emberek mások kis kedvenceit rabolták el, és ették meg. Kijelentését egy Facebook posztra alapozta, ami a klasszikus „haverom ismer valakit, akinek volt egy olyan ismerőse, aki…” elvet követi.

Ebben arról van szó, hogy a bejegyzést tevőnek van egy szomszédja, akinek a lányának a barátjánál eltűnt a macska. Kereste a jószágot, de nem találta, aztán egyszer munkából hazatérve azt látta, hogy a szomszédban lakó haiti csapat udvarán lógott az állat, arra várva, hogy előkészítsék sütéshez. Ezt a bejegyzést pedig megosztotta egy tweet, amiben egy libát tartó fickó fotója volt látható. Ehhez a bámulatos álhírveréshez járult hozzá Elon Musk is, aki egy tweetben úgy fogalmazott, hogy „szavazz Kamalára, ha azt akarod, hogy ez történjen a környékeddel”.

trump
Kép: Twitter

A Musk által idézett beszámoló megismételt egy olyan bejegyzést, hogy a haitiak elpusztítanak egy várost Ohio államban, és „állítólag megölik és megeszik az emberek háziállatait”, miközben Kamal Harris azt mondja, ezeket az embereket fogja beengedni az országba. Trump gyorsreagálásu online csapata, ami Trump War Room névenfut az X-en, azonnal munkához is látott, imígyen: „Trump elnök kitoloncolja azokat a migránsokat, akik háziállatokat esznek. Kamala Harris legközelebb elküldi őket a városodba. Döntsd el, Amerika.”

Ebből is látható, hogy legyen az ember bármilyen gondolkodású, a forrásokat illik kritikával kezelni, mert ha nem így teszünk, és ész nélkül beveszünk mindent azon az oldalon, ami nekünk tetszik, viszont mindent elutasítunk, ami a másikon van, akkor annak nagyon rossz vége lehet.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?