A Google bejelentette, hogy minden Android telefonra megérkezik a Gemini Live, az intelligens asszisztens.
A Google óriási potenciált lát a mesterséges intelligenciában. A cég egy remek kis intelligens asszisztenst fejlesztett ki, amivel élő szóban lehet kommunikálni. Ez a Gemini Live, amely elsőként a vállalat saját Pixel telefonjaira érkezett meg.
A cég azonban most azt jelentette be, hogy minden Android alapú telefon elérhetővé teszi. Ennek nagy előnye, hogy élőszóban lehet „beszélgetni” a telefonnal, amely meg is érti végre, hogy mit makogunk neki. Még akkor is, ha nem szabatosan fogalmazunk, hanem úgy beszélünk, mintha a haverunkkal dumálnánk.
Meg lehet tőle kérdezni mindenfélét, például tanácsot kérhetünk a főzéshez, a démonidézéshez, vagy autóvásárláshoz is akár. Apró probléma, hogy még csak angolul érhető el, de legalább lehet vele gyakorolni a nyelvet, ami nem utolsó dolog.